Itt a vén muskétás beszél

Dél tájban ebédelni hazamentek,

Utána folytatták a forradalmat…

Másutt ez mindig véres,

És kevély.

Milyen volt nálunk?

Népünnepély.
——–

Nem volt véres szájú szónoklat, ordas;

Tizenkét pont volt, s egy felező nyolcas…

Másutt sortűz, véres

Tetem-halom;

Nálunk ez volt

A forradalom.

—-

Mind ifjú volt és mind idealista,

Nem volt velük zsold, se feketelista,

Nem vérből épített

Hajtűkanyar;

Nálunk nem volt,
Csak  “Talpra magyar!”

——-
Van-e még abból a tisztaságból?

Makulátlan hitből,

Tiszta vágyból…

Van-e még?

—–

Van-e még abból a tiszta hitből?

Naiv tettvágyból,

Ősi becsületből…

Van-e még?

—–

Hitünk járszalagon;

Másfél komor század

Szennye borít

Vastagon;

Minden orom

Csupa korom;

S már nem tudom:

Van-e még mindig

Magyar,

Aki valami

Igazat,

Nagyot

Szépet

Akar.

Ilyenkor lágy szőnyeg lesz az idő,

Plasztikus pillanatok fövenye,

Pihentető, szelíd holtág a létben,

Meghitt alvás és boldog álom -ébren;

Véd s támogat, mint büszke várfalak;

De elcsobog, mint vad hegyi patak.

——

Sok kavics-pillanatnyi délután,

Minden kavics emlék marad csupán,

——
S mégis ilyenkor élünk igazán…

Húsz éve bömböltek itt

A rendszerváltó

Tamtamok;

Népünk mostanra talán

Az Édenkertben

Andalog?

——

Gazdagság imitt-amott

Akad;

Néhány vagyon felettébb

Dagad.

Egy-két luxus BMW

Suhan;

És mindenütt

Rengeteg

Hajléktalan.

——-

Akad multi, reklámvigyor,

Marketing,

Színes nyakkendőhöz nyálas

Selyeming,

Jogi szemhez mind kevesebb

Jóhiszem;

S országszerte hulla lett

Sok

Kisüzem.

—–

Nekünk immár a piackult

Olyan régen

Evidens;

Itt a krízis

Harminc éve

Permanens.

—–

A szisztéma fenomenál,

Kolosszál

És üzleti;

A költséget

Pista bácsi

Hóttegyedül

Fizeti.

—-

A munkának drága pénzen

Sárgulnak

A fogai;

Gyarapodnak

Gyilkosok

És útonállók

Jogai.

—-

Tisza vize

Időnként

A medrén kívül

Hömpölyög;

Lepusztult

És csiricsáré

A városban

Kéz a kézben

Ömbölyög.

—

Innen-onnan

Igen gyakran

Azt brekegi

Valaki,

Századunkban

Magyarnak lenni

Ciki.

—–

Hallgat a Szó,

A Némaság

Megállás nélkül

Csacsog;

Világokat

Rögtönöznek

Igen tisztelt

Ripacsok.

—–

Akad erre

Jó sok Demo

És temérdek

Krácia;

Kár, hogy oly ritkán sikerül,

Demónak és Kráciának

Összetalálkoznia.

——

Húsz éve harsogtak erre

Rendszerváltó

Tamtamok,

Magyarország

Azóta

A szegényházban

Andalog.

—-

Jelenünk

A nyomorúság,

A jövőnk:

A hiperűr;

Egyszer majd

Egy rendszerváltás

Talán

Jobban

Sikerül.

Nélkülük nem volna Élet,

Legfeljebb entrópia,

Velük lehet csak boldogság,

Öröm és harmónia.

—

Nélkülük nem volna semmi,

De ha immár vannak Ők,

Lehet férfi sovinizmus,

Férfidölyf és férfigőg.

—-

Minden Velük együtt lehet,

Élet, Haza és Család,

Isten áldása szemükben,

Általuk él a világ.

—

Nélkülük jövő sem volna,

Még tán jelen sem lehet,

Női mosoly biztat arra,

Hogy válaszd az Életet.

—

Meleg takaró az Élet,

Jó sors alatta dukál,

Asszonykájával a férfi

Szépre-jóra ott talál.

——-

Ha évente jön a nőnap,

Tavaszon vagy még fagyon,

Mondja el Asszonykájának

E márciusi napon:

—–

“Nélküled nem volna Élet ,

Nem volna jövő, s jelen,

Köszönöm azt, hogy létezel,

Együtt velem, Kedvesem!”

A tavasz, mint szépséges primadonna,

Udvarlóit várakoztatja még,

Mint rossz király régi birodalomba,

Visszatért hozzánk még a tél s a jég.

——-

Errefelé most hosszú volt a tél,

Láttuk dermesztő temető-varázsát;

És nem mindig hittük, miközben tombolt,

Hogy egyszer még megérjük távozását.

——

A tél, mint élettelen ráció,

Vagy mint egy pokolbéli hárpia;

Mindent megszüntetett - de vége már:

Gyerünk, tavasz - viszlát, entrópia!

Ha jó szerencsénk néma még,

Hozzánk el nem talál.
Ezer bánatból sem lehet,

Csak egyetlen halál.

——-

Ha jó szerencsénk néma még

S ordítva zúg a baj;

Megszoktuk régen: éppen így

Őrjöngött már tavaly.

—-

Ha jó szerencsénk néma még,

S bosszantva szól a gond;

Hallgatni nem kell, arra van

Éppen elég bolond.

——

Ha jó szerencsénk néma még,

S fásult közöny dadog;

Ha hátat fordítunk, mi lesz?

Utánunk andalog?

—–

Ha jó szerencsénk néma még,

S Gonosz szól szüntelen,

Úgysem jut soha semmire,

Hisz tehetségtelen.

——

Ha jó szerencsénk néma még,

S lehúz a föld pora,

Minket becsaphat a halál,

A világot soha.

—

Ha jó szerencsénk néma még,

Küzdjünk, még lesz tavasz;

Győzünk vagy vesztünk, egyre megy:

A vége ugyanaz.

Az égbe lőtte silány munkabér,
Bár hórihorgas, égig mégse ér.
Profán oltár,
Kopár.
Füstös, kifosztott, véres égre néz,
És nemhitével ördögöt idéz.

Magányosan tátong a véres ég,
E mennyben Isten nincs, csak nyereség;
Kapdos profit
Lufit.
Holt lábakon támaszkodik a hegyre,
Hogy mindent elveszítve nyerjen egyre.

Nemtudás fája
Sivár
Favár;
Haszonemberek javára áll;
Leválthatja-e istent is
Vajon
A csupasz majom?

Csak ember evezhet egy sóhajon,
Istenre sosem lel csupasz majom;
A Lét:
Cseléd;
Az Akarat:
Marad.
Csupasz majom hiába néz az égre,
Isten emberben élve ér a Létre.

Bízzunk benne, hogy érkezik,

És minket itt talál;

Jön vele illat, új remény,

Zengő szín, friss határ.

—-

Higgyünk benne, hogy a Tavasz

Megint megérkezik;

S eltűnnek a Tél árnyai,

Amint hírét veszik.

—-

A hűséges gólyasereg

Már úton van haza,

Remélik, hogy a Hazának

Most is lesz tavasza.

——-

Ha ők is tudnak bízni még,

Nekünk kötelező ;

Szemünk fényében a jelen,

Kezünkben a jövő.

——

Míg tartunk néhány csepp reményt,

S van hitünk: egy arasz;

Addig még kelni fog a Nap;

S addig még lesz tavasz.

Kényes dolog a becsület,

És nem pótolható;

Sose hagyd el,

A piacon csak bóvli kapható.

—–

Kényes dolog a szeretet,

Hisz pazarolni kell,

Ha spórolni próbálsz vele;

Semmibe oszlik el.

—–

Kényes dolog a szerelem,

Nem tudni, hogy’ terem,

S ha kísérleteznek vele;

Eltűnik hirtelen.

——

Kényes dolog az akarat,

Ha nem lehet szabad,

Végzetként hal meg a jelen,

És jövő nem marad.

Tanulni unalmas dolog,

Én csavarogni akarok,

Van lődörgés, kocsma, buli,

Pusztulj el, bilincses suli!

A világ csábítással van tele,

Szórakozás az élet veleje,

Az ifjúság szekere égbe fut,

Zárjuk be a kaput!

—–

Az élet oly keveset ér,

Adjuk zálogba semmiért!

Híg jövővel vér felesel;

Pusztulni, vagy röhögni kell!

Ha engem ifjan elnyel a salak,

Gyermekeim, a gazdátlan falak,

Mert szekerük a semmi légbe fut,

Majd sírva döngetik a zárt kaput…