Itt a vén muskétás beszél

“Köszönöm annak a két személynek, aki megtapsolt!” - mondta Nicolas Sarkozy Davosban, miután alaposan beolvasott a bankároknak.

A gazdasági válságról azt mondta, hogy az valójában a globalizáció válságát jelenti, amelyet alapvetően a pénzügyi kapitalizmus okozott, és amely bármikor megismétlődhet, ha nem sikerül új, mindenki által elfogadott erkölcsi alapokra helyezni a pénzügyi rendszer működését.

(Jó arra gondolni, hogy ez egy politikusnak is eszébe jut, és már el is mondja.)

“Ártalmasan a túlságosan magas vezetői jövedelmek. A közvélemény immár nem fogadja el a meg nem érdemelt fizetéseket. Amikor egyesek minden lépéssel milliókat keresnek, ott már nem lehet piacgazdaságról beszélni”.

(Szerettem volna közben látni a zordonan duzzogó globalizált pofikájukat.)

“A feladata nem a spekuláció, hanem az, hogy felmérjék a hitelek kockázatát és finanszírozzák a reálgazdaságot. A gazdasági válság azért következhetett be, mert a bankárok nem végezték rendesen a dolgukat.”

“Eddig az ember szolgálta a kapitalizmust. A XXI. század kérdése: szolgálhatja-e a kapitalizmus az embert?”
—–

Hm…

Hm..

Hm… Hm..

Lehet benne valami.

Lássuk a tervet és a végrehajtást.

Majláni-Migliani mindenképpen kulcsfigura. Igazi, rossz értelemben vett macchiavellista csirkefogó. Bethlen Miklós néhány mondattal - akaratán kívül - remek jellemrajzot adott róla.

A célpont tehát: Zrínyi Miklós, horvát bán, tábornok, volt főparancsnok - aki ekkor otthonában, Csáktornyán tartózkodik.

Migliani a kulcsfigura, a merénylet szervezője. A gyilkosságot Csáktornya környékén, egy vadászaton kell végrehajtani, és vadkanbalesetnek kell álcázni. A terv egyetlen mozzanata sem tűnik improvizációnak.
Póka a nélkülözhetetlen helyi segéderő. Nem tudni, mikor szervezték be. Azt sem, hogy lefizették-e vagy zsarolták.

Néhány írás fővadásznak nevezi Pókát; ezt Bethlen tanúságtétele nem támasztja alá.

“Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágert” - mondja Bethlen Miklós.

Nemcsak, hogy nem fővadász, hanem “egy jáger”. Lehet, hogy csak Bethlen következtet arra, hogy Póka vadász lehetett. Mindenképpen a Zrínyi birtokokon élő személy volt, az udvartartás tagja, aki talán vadászként szolgált. Úgy gondolom, nem lehetett különösen rangos személy, akkor Zrínyi aligha aposztrofálta volna “ez a bolond” megjegyzéssel a többiek előtt.

———-
Hozott még magával más cinkost is Migliani?  Talán egy-két szolgát hozhatott, de ezek nemigen játszottak jelentős szerepet a gyilkosságban.

Lehettek-e még cinkosai, segítőtársai a gyilkosságban? Úgy gondolom,  lehettek.

Kanizsa vára kevesebb, mint harminc kilométerre van Csáktornyától.

Parancsnoka, a Szeidi Ahmed helyére gyorsan újra kinevezett Ali a háború kezdete előtt ezt írta Zrínyinek:

“Miután a kanizsai parancsnokságtól megváltam, Egerben, Temesvárott, Jenőben voltam basa, s a tengeren túl oly fejedelemség vala a kezem alatt, melyet sem a budai, se más vezéri állással nem cseréltem volna el; de mivel az én leghatalmasabb császáromhoz annyi panasz és jajveszékelés érkezett nagyságod ellen, őfelségének úgy tetszett, hogy ismét idejöjjek szomszédságodba.”

Ali, kanizsai pasa

Meg kell hagyni, a kanizsai török parancsnok igen viszontagságos életet élt Zrínyi jóvoltából. Nyilvánvalóan szeretett volna megszabadulni a veszedelmes magyartól.

Ali pasa már másodszor töltötte be a kanizsai parancsnoki tisztet. Nyilván azért helyezte ide a török hadvezetés, mert az ő szemükben  különösen alkalmas volt a feladatkör betöltésére. Ennek egyik eleme lehetett a helyismeret is.

——–

Részt vehetett-e egy csapat török Zrínyi meggyilkolásában?

Hátborzongató feltételezés, én azonban azt gondolom, hogy igen. Részt vehetett. 

Mert nem hiszem, hogy Majláni-Migliani Csáktornyán bérelt volna fel Zrínyi katonái és udvari emberi közül egy csapat gyilkost. 

Ha Zrínyi Bethlen Miklós által említett sebeire gondolok, nem hiszem, hogy azokat vadkan ejtette. De azt sem, hogy egy megvesztegetett vadász és egy külföldi kalandor bánt el így Zrínyivel.

A töröknek is voltak kiváló helyismerettel rendelkező, könyörtelen harcosai, akik a béke idején is állandósult kisháború viszonyai közepette rengeteg konspirációs és harci tapasztalatra tehettek szert. A törökök - különösen a Kanizsa várában szolgáló katonák - szemében akkortájt Zrínyi Miklós volt az egyik leggyűlöltebb személyiség. Vajon a törököket nem fűtötte a bosszúvágy?

——-

Már mondtam, hogy Kanizsa Csáktornyáról  nem egészen harminc kilométer. Egy derekas lovaglás. Ha kell, a megfelelő időben és helyen négy-öt tapasztalt török martalóc várakozik. Többre nincs szükség.

Hogy Migliani, mint ausztriai érdekű körök képviselője a magyarok ellen alkalmilag összefog a halálos ellenséggel, abban az évben - a vasvári béke esztendejében - aligha lehetett szokatlan.
Hogyan egyeztettek?

——–
Nem tudni, a vadászatot ki és mikor tűzte ki, de Bethlen szavai:

“Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk”

azt sugallják, ez csaknem mindennapos elfoglaltsága volt Zrínyinek és vendégeinek.

A törökök nyilván nem várakoztak nap mint nap, vajon hogyan egyeztettek?

A postakocsi érkezésének napja nehezen eltéveszthető időpont lehetett, erről a felderítők valószínűleg Kanizsán is idejében értesítették a parancsnokot.

Migliani is odaküldhetett valakit Kanizsára - még reggel. Például ez lehetett a korábban említett esetleges szolga reszortja. Este négy-öt órára a török tettestársak elfoglalhatták helyüket.

——-

Ha voltak török tettesek, minden okuk megvolt a hallgatásra. Ha kitudódik, hogy Zrínyi halálában részük van, a magyar végvári vitézek vadászni fognak rájuk, és kínos halál elébe néznek. A  török-magyar végvári harcok történetében sok példa van ilyesmire. Volt, akit évtizedek elteltével fogtak el. Aki valami gaztettet követett el, sohasem volt biztonságban. Megjegyzendő: bár az egymással szemben álló helyőrségek közül a török mindig nagyobb létszámú katonát tartott fegyverben, mint a királyi Magyarország várait védelmező, általában fizetetlen és zömmel magyar katonaság, de az állandósult csetepaték kétharmadában a török húzta a rövidebbet. És: akit a magyar végváriak valamiért üldöztek, azt előbb vagy utóbb valami csellel el is fogták.

A töröknek hallgatnia kellett…

——

Ha törökök is közreműködtek Zrínyi meggyilkolásában, nem az ő vétkük a legundorítóbb…

Ha így van, az eset nem a legutolsó példa arra, hogy a hazaárulás a magyar politika felső köreiben tenyészik, és kiszolgáltatja nagyjainkat az ellenség dühének.

——–

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Már az IPhone-on is olvasható A populáris sárkányölő. Látszólag fantasy történet, ami váratlanul gyilkos iróniába megy át.

A populáris sárkányölő üzenete írói ars poeticám fontos részének tekinthető. 

Miről is van szó?

Erich Jenkins arra kényszerül, hogy megöljön egy sárkányt.

Nem kalandágyból. Nem próbatételből. Még csak nem is romantikus küldetéstudatból. Hétköznapi egzisztenciális okokból. Egészen egyszerűen nem térhet ki a feladat elől.

Megöli a sárkányt, elhárítva ezzel a családját fenyegető veszélyt. A fővárosba kerül. Itt aztán sajátos tapasztalatokat szerez.

Az éppen regnáló hatalom buta, mint a rendőrcsizma. A számba jöhető potenciális hatalom mintha reményteljesebbnek tűnne.

Csakhogy.

Erich sárkányölő. Ügye a Sárkányölő Akadémia elé tartozik. Erich lelkesen jelentkezik.

Csakhogy…

Miféle emberekből áll a Sárkányölő Akadémia?

“A Sárkányölő Akadémia harminckét tagból állt, de Erich fogadására mindössze öten voltak hajlandók a székházba fáradni. Egyikük azonban éppen Tyrrell, volt a Legfőbb Sárkányölő, az Akadémia tiszteletre méltó elnöke. A másik nem kisebb személyiség, mint az ötszörös Sárkányölő Nagydíjjal kitüntetett Blaise úr, és a többiek is igen illusztris sárkányölők. A nemrég Sárkányölő Mesterré nyilvánított Kulatchek úr; a sárkányölők nagy öregje a nyolcszoros Akadémiai Díjas Fateknő úr; illetve a fiatal Dragonbluff úr, aki korának dacára már több Sárkányölő Etikettet is nyilvánosságra hozott; a feltörekvő új sárkányölő nemzedék tagjai közül ő számít a legerősebb tehetségnek.

 

Mindezt a szolga hozta Erich tudomására. Azt is a lelkére kötötte, le ne merjen ülni, mert az csak az akadémiai tagoknak engedtetik meg. Erich tehát állva maradt, pedig huszonhét üres szék volt a nagyteremben.

 

A Sárkányölő Akadémia tiszteletre méltó tagjai akkurátus, lassú mozdulattal foglalták el helyeiket, és gőgös tekintettel méregették az előttük álló férfit.

 

Az ösztövér, beesett arcú Tyrrell úr, az Akadémia elnöke úgy festett fényes, fekete bársony köntösében, mint valami túlméretezett varjú. Karomszerű ujjaival szinte kapaszkodott díszes fotelje karfájába, lekicsinylő tekintettel nézett Erichre, és hosszan igazgatta a karosszékét. Mire elérte, hogy pontosan középen legyen, egyenlő távolságra mindkét faltól, és mindkét sárkányölő akadémiai társától, peckesen kihúzta magát a fotelben. Tipikus elnök. Személy és pozíció összeforrt benne; maga volt a Rang. Ezen kívül azonban valószínűleg semmi. A szeméből sütött a hasonló státuszú emberekre gyakorta jellemző mélyenszántó tehetségtelenség.

 

A Sárkányölő Nagydíjjal kitüntetett Blaise úr mérges, pufók emberke volt, szalonnás pofazacskói kétoldalt csüngtek le az arcáról, hájas kezével állandóan simogatta őket. Arannyal szegett mélybarna ruhája valószínűleg igen elegáns lehetett; amikor nem hordta. Blaise úron azonban nem mutatott valami jól; erről leginkább a kétoldalt terjengő jókora izzadságfoltok tehettek. Blaise úr seszínű szemében mohóság ült, meg a gyógyíthatatlanul kapzsi emberek örökös elégedetlensége. Erich azt gondolta, ez az alak nemhogy sárkánnyal nem mérkőzhetne, holmi lusta, vén kandúrt sem volna képes elkapni soha; viszont a megszerezhető díjakat sorra megkaparintja.

 

A nemrég Sárkányölő Mesterré nyilvánított Kulatchek úr hatalmas, torzonborz szakállat hordott, mint valami elvadult sivatagi próféta. Ritkás szöghaja is zabolátlanul ömlött alá a vállára, legalábbis a fejének füle feletti részéről, mert attól feljebb csontszínű fehéren világított Kulatchek úr tar koponyája. A szakáll sáncai mögül vad, ragadozó szemek meredtek a nyilván mindenütt garázdálkodó ellenségre.

 

A szakma nagy öregje, Fateknő úr állandóan vigyorgott, de valahogy úgy, mint a túlságosan hosszan lékelt görögdinnye, és emellett még nyáladzott is. Örökös lelkes csábmosolyával ostromolta a többieket; felkészülve rá, hogy buzgón helyeselni fog, bármit is mondjanak azok. Látszott rajta; szerfelett büszke rá, hogy itt lehet, hogy ezek között az emberek között ülhet; ők pedig megtűrik maguk között, és nem rúgják farba, vagy csak igen ritkán.

 

A feltörekvő sárkányölő nemzedék legerősebb tehetsége, Dragonbluff úr nyegle képű ifjonc volt, de méregdrága öltönyt viselt. Látszott rajta; semmi olyat sem fog tenni vagy mondani, amivel eloszlatná Erichnek a hasonló öltönyös fiatal fickókkal szembeni, évtizedek tapasztalata kialakította ellenszenvét.”

 

Na, kérem szépen, mit várhatunk ettől a társaságtól?

 

Mire az olvasó idáig eljut, már tudja, hogy Erichen kívül soha senki nem ölt még sárkányt ebben az országban.

 

Akkor mi fán terem a Sárkányölő Akadémia? 

 

Örülnek neki, hogy végre jött valaki, aki már tudja, mit jelent sárkányt ölni?

 

Erich naiv módon ezt gondolja, és gyanútlanul elmeséli nekik a történetét.

 

—    Tovább nincs? — kérdezte Dragonbluff úr, amikor Erich befejezte.

—    Mindent elmondtam, uram.

—    Nem egészen! — reccsent Blaise úr kappanhangja. — Amit eddig hallottunk, szakmailag értékelhetetlen! Úgy tűnik, a jelöltnek fogalma sincs a sárkányölő kultúra legalapvetőbb fogalmairól sem! Egyetlen hivatkozást sem hallottunk! A jelölt még a nagytiszteletű Kovász János Vilmos Rezső úrra, Akadémiánk nyugalmazott elnökére sem tett egyetlen árva célzást sem; ami pedig a kortárs sárkányölők munkásságát illeti, a jelölt tökéletesen műveletlen és tájékozatlan.

 

—    Mélyen egyetértek! — tette hozzá Fateknő úr.

 

Tyrrell elnök úr komoran bólogatott, Erich mérges pillantások kereszttüzében állt.

 

—    Amit hallottunk, — vette át a szót Kulatchek úr, a tiszteletre méltó szőrkertész. — alantas és alacsonyrendű. Közönséges és bárgyú kitaláció egy hatalmas, büdös gyíkról! Nincsen benne sem szakmai erudíció, sem tehetség, még a kezdő sárkányölőktől megkövetelt alapvető önkinyilvánító létösszegzést is nélkülözi. Ez csak egy egészen közönséges mese!

 

—    Mélyen egyetértek! — csatlakozott Fateknő úr. Mivel mindannyian őt nézték, szükségesnek látta folytatni. — A mese, a sztori engem nem érdekel sem a más sárkányölésében, sem a magaméban! A helyzetek! A miértek! A mindenek felett álló, elegáns belső utalások! A tragikus magányban a világba belevetett esendő ember reménytelen önmegszólítása! A lét értelmetlenségének kozmikus fájdalma! A sárkányölés, mint a fenségesen tragikus ember egyetlen lehetséges és méltó önkifejezési módja! Semmi ilyet sem hallottam, tisztelt uraim! — eme szónoklat után Fateknő úr tüstént vissza is huppant a karosszékébe. Fokozódó vigyorán látszott: e pillanatban roppant elégedett önmagával.

 

Erich nagy szemeket meresztett. Miről beszélnek ezek?

 

Dragonbluff úr vette át a szót.

— Mélyen tisztelt elnök úr! Nagytiszteletű Sárkányölők! — kezdte szertartásosan. — A sárkányölés több alanyú alkotás, melyben ábrázoló és alternatív funkció jut szóhoz, s rendszerint az emotív és a megkülönböztető funkció is erősen érvényesül. Az alternatív funkció a megnyilatkozás alanyának kívánságait juttatja kifejezésre, a megkülönböztető funkció az alany állandó személyiségjegyeiről tudósít. A modern sárkányölés tulajdonságai, s annak szükségszerűsége, hogy ide kell sorolni a nyilvános sárkányölő rendezvényeket is, okozza, hogy nem fogadjuk el a konfliktusosság, a cselekményesség, de még az eseményesség jegyét sem. A modern sárkányölés zseniális felismerése, hogy az emberek többé nem egyének, akiket a kötelesség, morál, társadalom és család köt béklyóba. A korszerű sárkányölés számára az ember csak a legfelemelőbb és a legszánalmasabb lehet. Az előző korokkal szemben hallatlan új dolog ez. Itt már nincs többé olyan összefüggés, amely elleplezné az ember képét. Nincsenek történetek, tragédiák, melyek a konvenciók és a szabadságszükséglet ütközéséből adódnak, nincsenek többé bábuk sem, akik a pszichológiai világkép drótjain rángatózva játszanak, nevetnek, szenvednek; nincsenek figurák, akiket felszerelnek az emberek által csinált társadalmi lét törvényeivel, álláspontjaival, tévedéseivel és bűneivel. A sárkányölés kérdésében legelőször is a jelenvalólét analitikájára kell törekednünk. Ekkor válik igazán égetővé a sárkányölés jelenvalóléthez vezető megközelítésmódja kialakításának és biztosításának problémája. A megközelítés- és értelmezésmódot úgy kell megválasztanunk, hogy ez a létező önmagában és önmagától mutatkozhasson meg.  Nem tetszés szerinti és véletlenszerű, hanem lényegi struktúrákat kell kimutatnunk benne, amelyek a faktikus jelenvalólét valamennyi létmódjában létmeghatározók maradnak.

 

— Mélyen egyetértek! — szólt közbe Fateknő úr, Blaise úr pedig kissé zavartan vakargatta a pofazacskóit.

 

—    Továbbá, mélyen tisztelt uraim, — folytatta Dragonbluff úr. — a sárkányölés kultúrájának  alapjaihoz tartoznak a következők is: A hanyatló világban való lét önmagát kísértő, s ugyanakkor magát megnyugtató. De ez a megnyugvás a nem-tulajdonképpeni létben mégsem csábít mozdulatlanságra és tétlenségre, hanem minden gátlástól mentes működésre sarkall. A világra hanyatlott lét most nem-nyugalomhoz jut. A kísértő megnyugvás fokozza a hanyatlást. Különös tekintettel a jelenvalólét-értelmezésre, most felmerülhet az a vélemény, hogy a legidegenebb kultúrák megértése és a sajátunkkal való szintézisük talán maradéktalanul és igazán felvilágosítja a jelenvalólétet önmagáról. A sok minden iránt érdeklődő kíváncsiság és a nyugtalan mindent-ismerés univerzális jelenvalólét-megértést színlel. Ahogy az előttünk álló, műveletlen jelölt esetében is. Alapjában véve azonban meghatározatlan marad, és nem kérdezünk rá arra, hogy mi az, amit tulajdonképpen meg kellene érteni: nem értjük meg, hogy maga a megértés olyan lenni-tudás, amelynek egyedül a legsajátabb jelenvalólétben kell hozzáférhetővé válnia.

 

—    Mélyen egyetértek! — lelkesedett Fateknő úr.

 

Erich kezdte végképp elveszíteni a türelmét.

 

—    Uraim! — szólt közbe. — Ti ugyan Sárkányölő Akadémiának nevezitek magatokat, de úgy látom, nemcsak hogy nem öltetek sárkányt, de még ahhoz hasonlót sem láttatok soha!

 

—    Szilencium! — bődült rá Tyrrell elnök úr. — Megtiltom a jelöltnek, hogy az Akadémia tiszteletreméltó tagjainak előadását megzavarni merészelje!

 

—    Egészen populáris vagy, Erich Jenkins! — vinnyogott Blaise úr kappanhangja. — Közönséges populáris sárkányölő!

 

—    Modern értelemben véve cselekvés egyáltalán nem is létezik! — próbált újra belelendülni Dragonbluff úr. — Teoretikusan szemlélve…

 

—    Szamárság! — torkollta le Erich. — Az ember lényege érzelmeiben és erkölcsében rejlik, és a tetteiben jut kifejezésre.

 

—    Nagyon közönséges! — hangzott Kulatchek úr szőr-ültetvénye mögül. — Közönséges hétköznapiság! Miért kell ilyeneket hallgatnunk?

 

—    Élet csak a hétköznapokban létezik! — vágta rá Erich.

 

—    Így beszél az alantas ember! — nyekeregte Blaise úr.

 

—    Az alantas ember a hétköznapokban él. — magyarázta Dragonbluff úr. — Az alantas ember lehetősége, etikátlan lehetősége a boldogság; ezzel szemben a fenséges ember egyetlen lehetősége, etikus lehetősége a tragédia.

 

—    Mélyen egyetértek! — olvadozott Fateknő úr.

 

—    Fejezzük be, uraim! — mérte végig a társaságot Erich. — Otthon vár a családom, és nekem az ő boldogságuk sokkal fontosabb és etikusabb, mint az a sok fenségesen tragikus zagyvaság, amelyet itt hallok!

 

Minden szem Tyrrell elnök úrra tapadt.

 

—    Rendben van, Erich Jenkins! — emelkedett szólásra Tyrrell elnök úr. — Kimondom a Sárkányölő Akadémia egyhangú határozatát: Eddigi munkásságod nem képez arra alapot, hogy a Sárkányölő Akadémia tagja lehess!

 

Erich bólintott, és szó nélkül távozott. Legkevésbé sem vágyott rá, hogy ennek az akadémiának a tagja legyen.”

Azt hiszem, így már elég világos.

Mit kell ehhez még hozzáfűzni?

Erich Jenkinsnek semmi baja a Sárkányölő Akadémiával. Nincs kifogása ellene, ha a Sárkányölő Akadémia vén és koravén tagjai belsőutalnak, egymásnaküzennek, locsognak, szenvednek és szenvelegnek.

Erich Jenkis semmit sem akar tőlük. Ha nem tudja őket megkerülni, majd átugorja.

Jobb lenne, ha nem kereszteznék az útját, hanem ellennének magukban és maguknak - másra nemigen jók.

A Sárkányölő Akadémiának van baja önmagával. 

“Sárkányölő eszmerendszerük” nyilván sok szépet és jót is tartalmaz. Csak összességében  a levegőben lóg. Alaposan kimunkált, belső autonómiával rendelkező képződmény - de alkalmatlan a dialógusra. Semmiről szóló semmi.

Valaminek a helyét bitorolják.

Valami miattuk nem működik, illetve rosszul működik.

Nyilván más országokban is vannak hasonló intézmények, Sárkányölő Akadémiák, amelyek tevékenysége, célja, jellege azonos. Ők a nemzetközi impotencia kihelyezett tagozata. 

Akadályozzák azokat, akik valóban képesek sárkányt ölni.

Populárisnak nevezik Erich Jenkinst; azt hiszik, ezzel megsértik.

Pedig ami populáris, az - velük ellentétben - valóságos.

Erich Jenkins egyszerű ember. Úgy gondolja, az embert a tetteiről lehet megítélni.

Nem hiszi, hogy “a kitalált történet nem lehet jó irodalom, csak az önvallomás a jó irodalom”.

Inkább Novalis álláspontjára helyezkedik:

“Sohasem fog kiválót nyújtani, aki nem tud mást bemutatni, mint a saját tapasztalatait és a saját kedvenc tárgyait, aki nem képes arra, hogy egy számára idegen és érdektelen tárgyat szorgalommal tanulmányozzon.”

Erich Jenkins tudja, hogy a valóság és a szerintem a valóság köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Mondjam azt, hogy meztelen a király?

Dehogy mondom: az közhely.

————————————–

Ugorjunk a történet végére:

 

 A következő év kora nyarán valódi sárkányok szálltak le a birodalmi főváros legnagyobb terén, és emberáldozatokat követeltek. A régensherceg azonnal meglátogatta a Sárkányölő Akadémiát.

 

Az Akadémiának ezúttal mind a harminckét tagja jelen volt. Felállva üdvözölték a régensherceget. Még díszes karosszéket is biztosítottak a számára — éppen úgy, mintha maga is a Sárkányölő Akadémia tagja volna.

 

Csaknem négy órán keresztül tárgyaltak zárt ajtók mögött. A régensherceg eléggé savanyú ábrázattal távozott. Egy óra múlva bejelentette, hogy egészségi állapotára és előrehaladott korára való tekintettel visszavonul a közélettől.

 

—    Carl herceg már nagykorúsítható! Minél hamarabb meg kell koronázni! Legjobb volna még ma! Hadd vegye végre a kezébe az ügyek intézését, elvégre ő a király!

——————————————

 

A koronázás roppant gyorsan végbement. A palota alagsorában tartották, nehogy valamelyik sárkány megzavarja.

 

Carl király tanácsa mindössze nyolc emberből állt. Egyik sem tartozott a régensherceg köréhez. Az új uralkodó cselekvőképes emberekre vágyott.

 

— Írjatok tábornoki kinevezést Erich Jenkins számára! — hangzott a király első parancsainak egyike. — És kerítsétek őt elő mihamarabb!

 ———————————————–

Erich Jenkis hisz a mítoszban. És a cselekvésben.

————————

Egyébként: Itt vannak a sárkányok!

—————

 

Az örök mítosz: közösség a könyv által.

 (Novalis)

Különböző korok színjátszása nem feleltethető meg egymásnak és nem rekonstruálható. Ma Garrick játékát ripacskodásnak éreznénk - és az is volna, mert a kornak nem felelne meg. Különböző korok színjátszása más és más, a konkrét eljárások nem érthetők egy más kor számára - bár a színjáték elvei közel azonosak.

A pedagógiai gyakorlat sokban hasonló ehhez. A sorozat történetei régi idők pedagógusairól szólnak. A közös bennük: az általuk adott helyzetben alkalmazott, akkor kiválónak tekintett konkrét eljárás ma alkalmazhatatlan, használhatatlan, vagy éppenséggel dilettáns - sőt katasztrofális lenne.
Nem pedagógiai mítoszok lerombolásának szándékával írom.

Mi más ma?

Mi miért alkalmazható, és mi miért nem?

(A mai pedagógiai elméletben is sok ám a naivitás - állami és minisztériumi szinten különösen.)

———————————-

A nagykőrösi református gimnáziumban történt, Arany János professzor órája előtt. A kárvallott, Ágai Adolf jegyezte fel.

A fiúk közül néhányan akkor jöttek rá, hogy a társuk - zsidó. Amúgy is felbolygatta már valami a kedélyeket, szó szót követett; a vég öt-hat markos fickó verni kezdte - Ágait.

Ekkor lépett be Arany professzor úr.

Észrevette, hogy mi történik, mire - szó nélkül sarkon fordult és távozott.

-  Nem tanítok olyan osztályt, ahol valakit a vallása miatt bántanak!”  - üzente.

Ettől kezdve valóban nem tartott órát.

Az osztály küldöttséget menesztett hozzá. Arany  kitartott, csak akkor folytatta munkáját az osztályban, amikor a gyerekek tisztességgel kibékültek.

————————–

Akkor kiváló megoldás volt, mindenki magasztalja érte.

Ma miért ijesztően rossz?

- Haj, haj! - gondolta a siralmas állapotban lévő páciens betegágya mellett doktor Haknicsek. - Mit adjak ennek az embernek? Van egy reklámozott új készítmény, a prospektus szerint csodákra képes. Ráadásul szép jutalékot kapok érte!

Megírta a receptet, majd szemérmes mozdulattal a zsebébe süllyesztett egy vaskos borítékot.

A következő héten a beteg állapota érezhetően hanyatlott.

- Nem elég, - gondolta Haknicsek doktor úr. - növelni kell a dózis. Gondoljunk a jutalékra is!

A boríték vékonyabb volt, az orvos rosszallóan csóválta a fejét.

A beteg állapota tovább romlott.

- Legyen még nagyobb dózis! - gondolta Haknicsek doktor, és megírta a receptet.

A boríték csak a harmadik köhintésre került elő.

“Az orvostudomány nemes céljai érdekében áldozta életét!” - írta a gyásztáviratba a következő hétfőn doktor Haknicsek.

2009. április 13.

Az Európai Jótündérek Egylete a Jótündérek Egyesített Bizottsága elé vitte Magyar István 57 éves nagyapa kérését.

Magyar imáiban azt kérte, hogy az illetékesek tegyenek csodát, rendezzék a magyar államadósságot, ne legyen szükség a magyar népet nyomorba döntő megszorító intézkedésekre.

Az Európai Jótündérek Egylete az Észak-Amerikai Jótündérek Egyletének jóindulatú támogatása mellett, az afrikai, a buddhista, az iszlám és a csendes-óceáni jótündérek beleegyezésével ma támogatólag vetette fel Magyar kérését a Jótündérek Egyesített Bizottsága közgyűlésén.

Az illetékes jótündérek jelentései egyhangúan támogatták az előterjesztést. Ezután meghallgatták a marketing-szakértők véleményét, akik erősen hangsúlyozták a jótündérek presztízsének  világszerte tapasztalható hanyatlását.

A Jótündérek Egyesített Bizottsága hatórás tanácskozás után úgy döntött, teljesíti Magyar kérését.

—————————–

2009. május 11.

Befejeződtek a tárgyalások a magyar államadósság rendezésével kapcsolatban. A jótündérek megfeszített munkával felderítették Magyarország államadósságainak minden ágát-bogát, helyenként hosszadalmas tárgyalásokkal tisztázták a fizetendő összegek névértékét, és a mai napra készpénzben rendezték Magyarország összes államadósságát.

Közép-európai idő szerint 03 37-kor az utolsó hitelező is átadta az utolsó adóslevelet, és aláírta a hitelszerződés megszűnéséről szóló bizonylatot.

A belső államadósságok feltérképezése helyenként még nehezebb volt a külső adósságok tisztázásánál, de a jótündérek igyekezetét ezen a téren is siker koronázta.

A jótündérek tabula rasa állapotot akartak előidézni, ezért egy összegben kifizették a költségvetés pénzügyminiszter által számon tartott hiányát is.
Magyarországnak e pillanatban semmi államadóssága nincs.

A magyar állampapírok értéke a tőzsdéken sohasem látott magasságokban szárnyal, a forint meredeken erősödik.

- Eljött a demokratikus Kánaán! - kommentálta az eseményeket az egyik országos magyar televíziós csatorna műsorvezetője.

———————————–

2019. április 13.

Az Európai Jótündérek Egylete a Jótündérek Egyesített Bizottsága elé vitte Magyar István 67 éves nagyapa kérését.

Magyar imáiban azt kérte, hogy az illetékesek tegyenek csodát, rendezzék a magyar államadósságot, ne legyen szükség a magyar népet nyomorba döntő megszorító intézkedésekre.

Az Európai Jótündérek Egylete az Észak-Amerikai Jótündérek Egyletének rosszallása mellett, az afrikai, a buddhista, az iszlám és a csendes-óceáni jótündérek beleegyezésével ma vetette fel Magyar kérését a Jótündérek Egyesített Bizottsága közgyűlésén.

Az illetékes jótündérek jelentései egyhangúan elutasították az előterjesztést. Ezután meghallgatták a marketing-szakértők véleményét, akik erősen hangsúlyozták, hogy a tízévenkénti beavatkozás káros hatást gyakorolna világszerte a jótündérek image-ére.

A Jótündérek Egyesített Bizottsága hatórás tanácskozás után úgy döntött, elutasítja Magyar kérését. Másodszor a jótündérek egyetlen testületének sincs módjában végrehajtani ugyanazt a csodát.
——————————

- Magyar, el kell gondolkodnotok rajta, mit csináltok rosszul. A hiba bennetek van.

(Csak azért, mert ma éppen április hatodika van.)

Mi minden múlhat egy kevés időn? Másfél hónap pedig - nem is olyan csekély idő. 

Talán még arra is elég, hogy a történelem méltóságteljesen hömpölygő folyama más medret keressen magának…

————————————————-
Az idő pénz - ordítja a mai világ. Vajon mit tesz, mit tehet egy szabadságharcban másfél hónapnyi időelőny?

Nem nagy idő, csak másfél hónap.

————————————-
Egy másik világban, egy másik dimenzióban,  egy párhuzamos idősíkban 1849. április hatodika estéjén és az utána következőkben imigyen  zajlottak az események:

——————————

Este fél hatkor Gáspár András ezredes, a magyar VII. hadtest parancsnoka, Ferenc József trónkövetelő egykori lovaglótanára váratlanul rosszul lett, elveszítette az eszméletét. A közeli Aszódra szállították, ahol gondjaikba vették az orvosok.

A VII. hadtest, a magyar fősereg legerősebb alakulata ezzel átmenetileg parancsnok nélkül maradt. Ami nem volt jó ómen, tekintve, hogy délnyugat felől, a Királyerdő irányából ugyancsak testes ágyúdörgés hallatszott délután három óta.

- A csata erősen folyik. - dünnyögte Lo Presti Árpád, az egyik segédtiszt.

A vezérkari főnök, Zámbelli őrnagy sápadtan bólintott. Folyik a csata, ők meg tétlenek. Gáspár ezredes azt mondta, meg kell várni Görgey tábornok parancsát.  Csakhogy: merre lehet most Görgey tábornok, és mit tenne most Gáspár ezredes?

Egy órája elküldött egy huszárjárőrt Kókára a főparancsnokhoz, de nem lett okosabb.

- Vukovics uram mondása szerint Görgey tábornok úr délután háromkor elrobbant a csatatérre! - jelentette a  járőr parancsnoka.

Úgy. Görgey elrobbant a csatatérre…

Akkor most mit tegyen? Zámbelli őrnagy elfogulatlan és értelmes ember volt. Gyorsan határozott.

Fél hétkor a VII. hadtest rangidős hadosztályparancsnoka, a lobogó szakállú Kmety György alezredes vette át a VII. hadtest parancsnokságát.

————————————

Kmety alezredes villámgyorsan tájékozódott, és perceken belül parancsot adott.

- Alezredes úr, - vetette ellen Zámbelli őrnagy. - Gáspár ezredes úr szerint meg kell várni a tábornok parancsát.

- Görgey tábornok úgy gondolja, tudjuk, mit kell tennünk! - torkollta le az újdonsült hadtestparancsnok.

——————————————-

A VII. hadtest Aszódon és Bagon állomásozó hadosztályai megmozdultak, és gyors menetben indultak az ütközet irányába. Éppen a nagy csata legválságosabb időszakában támadták hátba az osztrák fősereget. Amikor Windischgraetz még azt képzelte, hogy megnyerte a csatát…

———————————————

A magyar sereg legtarkább öltözetű lovassága, a stigliceknek gúnyolt Sándor-huszárezred négy százada úgy zuhant a fehér köpönyeges vértesek elgyötört, holtfáradt svadronjaira, mint szontyolodó hóemberre a kora tavaszi vihar.

Alig másfél hónapja, Kápolnánál ezeket a századokat már egyszer móresre tanították a Sándor-huszárok, most azonban még rosszabbul jártak a kakastaréjosok.

A kimerült, szomjas, cserepes szájú cseh legények némelyike már a világoskék csákó láttán igyekezett odébbállni. Ilyen csákója csak egyetlen lovasezrednek van! Was? A Sándor-huszárok? Alexander-husaren? Ach so! O weh!  Nem kérem, azt már nem. Azt még a méltóságos, kegyelmes Generalfeldmarschall úr sem kívánhatja!

A Sándor-huszárezred zöme korábban Bécsben és a császárváros környékén állomásozott, afféle mintaezrednek számított. Emlegették is őket eleget az elmúlt békeidőkben a kiképző őrmesterek, amikor a verejtékező vértesek és dragonyosok minden tagja fájt az örökös nyereghurcolástól.

- A Sándor-huszárok! Azok valakik!

Valamikor - a hajdanvolt napóleoni háborúk idején - Simonyi óbesternek hívták a parancsnokukat. A vén huszárok még emlékeztek rá. Például az a galambősz őrmester, aki a kápolnai fergeteges roham élén vágtatott, és aki most lecsapott arra a tejfelesszájú vérteshadnagyra. A nyomorult egész életében az arcán viseli majd a hatalmas kardvágás nyomát…
Azt nem kérem, a Sándor-huszárokkal talán mégse!

Nem volt hát fényes összeütközés. Csunkó Antal őrnagy huszárjai egyszerűen szétugrasztották a fáradt vérteseket.

- Ich melde gehorsamt… megadom magam!

A három osztrák üteg a lovasság menekülésével védtelen maradt. A lószőrforgós csákót viselő tüzérek elképedve bámultak a rájuk rontó huszárokra…

Öt perc múlva a lövegek Schlick tábornok osztrák III. hadtestére ontották a kartácsot…

———————————————-

Jellasics tábornok úr hadteste visszavonulóban volt. Az előőrsökhöz beosztott osztrák bakák örültek, hogy kikerültek a tűzből.

A főhadnagy szivart keresett a zsebében. A lova nyugtalan volt, megveregette az állat nyakát. Ma nagyon harapnak a nyavalyás lázadók, talán holnap…  A sok eilender Kossuth-Hund!

- Le ne feküdj fiam, az apád teremtésit, hát mit képzelsz!

- Herr oberleutnant…

- Maul zu!  Maul halten, und weiter dienen!

A bakák legyintettek. Mit tudja a főhadnagy úr a nyeregben… Alkonyodik már, talán este hagyja pihenni őket a nyomorult.
Az élen haladó káplár megállt. A bozótban valami mozog!

- Halt! Wer da!

Csatártűz volt a válasz. Mindannyiukat elsöpörte. A főhadnagy úgy bucskázott le a nyeregből, mint egy krumplizsák.

Egy perc múlva szuronyt szegezve érkezett a 10. honvédzászlóalj.

———————————————-

- Halt! Wer da! - kiáltotta az egyik lovas.

A trénoszlop pofaszakállas parancsnoka vaksin bámult a szürkületben elé tornyosuló lovasokra.

- A trén, te hülye!

Ezek a barmok csak a bán hibbant banderiális huszárjai lehetnek. Mi a francot keresnek errefelé? Nyilván újfent megfutamodtak, ahogy mindig. Itt hátul bezzeg biztonságban van az irhájuk.

Ezen töprengett a százados. Nem is fogta fel azonnal, hogy a lovas szablyát szegezett a torkának.

Mire az egész szállítóoszloppal együtt megadta magát, rájött, hogy nem a báni lovasok fogták el, hanem a Miklós-huszárok. Akik a lázadók oldalán harcolnak, hogy a fene enné meg őket…

—————————————————-

Bekerítésben ébredni a kellemetlenségnek egy igen bosszantó neme. Főleg, ha az ember kegyelmes úr is, herceg is, tábornagy is. Főleg, ha éppen pozdorjává verték a seregét. Még inkább, ha a vad éjszakai harcban a katonái egymást lövöldözték le. Ha a csapatai nagy része szétszaladt. Ha egyes parancsnokok elestek, mások meg - horribile dictu! - kapituláltak a lázadók előtt. Ha a lőszertartalék az utolsó hordóig az ellenség kezébe került.

De legfőképpen akkor kellemetlen bekerítésben ébredni, ha az ember - minden kegyelmesúrsága, méltóságossága, hercegsége és tábornagysága ellenére - éppen megadás előtt áll.

Windischgraetz magához intette a segédtisztjét.
- Közölje, kérem, a lázadóvezérekkel, hogy a tábornagy nem óhajt velük érintkezni!

- Tábornagy úr…

Windischgraetz félreértette a pipogya magyarázkodási kísérletet, és a fiatalemberre zúdította keserű dühét:

- Mit képzel, ostoba fráter! Maga ló! Azt képzeli, hogy érintkezni fogok holmi… holmi… holmi Görgeyvel? Skandalum!

- Herr Generalfeldmarschall,  attól tartok, nem rendelkezem náluk akkora befolyással, hogy…

- Nem érdekel! Teljesítse a parancsot! Intézkedjék!

A titkár megmozdult.

- Várjon!

- Tábornagy úr!

- Azt mondják, volt egy brit tábornok, aki letette a fegyvert a lázadók előtt. Valami vademberek előtt odaát, Amerikában. Kérem, tudja meg ennek a tábornoknak a nevét!

- Jawohl!
- Nyavalyás lázadók! Kossuth-kutyák! Megadom magam, de nem állok szóba velük!

———————————————–

Windischgraetz gödöllői fegyverletétele után nem tétlenkedtek a magyar seregek. Görgey Komárom felé indult, Perczel Horvátországba.

———————————————-

A hűvös varsói palotában pokolian melege volt a cárnak.

- Atyai tábornagyom! - nézett Paszkievicsre. - Érvényes szerződésem van 1833-ból. Annak értelmében nekem kellene elfojtanom a  magyarországi lázadást. Csakhogy…

- Csakhogy, felség?

- Ausztria gyenge. Az olasz lázadást sem tudta leverni, Radetzky csapatait Piemont újabb támadása is fenyegetheti. Az olaszoknak Horvátországon keresztül a magyar lázadók is segíthetnek. Magyarországon magunkra lennénk utalva.

- Én is úgy vélem, felség.

- Még nem érkezett felkérés.

- Ezen nem csodálkozom, felség.
- Ausztria gyenge, mi viszont erősek lennénk.

- Vajon ellenállhat-e a gyenge az erősnek, felség?

- Komoly a kérdésed, atyai tábornagyom?

- Csak morfondíroztam, felség.

- Kérlek, morfondírozz tovább.

- Ha le tudnánk verni egyedül a lázadást…

- Igen.

- Esetleg…

- Esetleg?

- Kikötőket szerezhetnénk az Adriai-tengeren.

- Folytasd!

- Csakhogy…

- Csakhogy?

- Honnan vinnénk oda hajókat, felség? Ahhoz vagy Gibraltárnál, vagy a Dardanelláknál kellene áttörnünk.

- És ha ott építenénk?

- Egy lázadó Magyarország, valamint egy esetleg brit ügynökök által fellázított Lengyelország lenne a hátunkban, felség.

- Brit ügynökök?

- Nagy-Britanniát Magyarország talán nem nagyon érdekli, felség, de hogy orosz flottatámaszpont legyen a Földközi-tenger térségében, az már annál inkább.

- Nem tudnánk meggyőzni őket a jó szándékainkról?

- A briteket, felség?

- Ne is folytasd! Mire az Adrián az első vitorlás gerince elkészülne, már ott lennének annak az átkozott szukának, Viktóriának a hadihajói.

- Szerintem partra is szállnának, felség.

- Akkor mit tegyünk, atyai tábornagyom?

- Próbáljuk valamiképpen a magunk javára fordítani a dolgot, felség.

- Folytasd!

- Valahogy rendeződnek a dolgok Magyarországon. Ferenc József vagy király marad, vagy nem.

- Ha a világ rendje felborul…

- Kérem, hallgasson végig, felség!

- Mondd csak!

- Úgy gondolom, a lázadók között is akadnak értelmesen gondolkodó emberek, felség.

- Ez mit jelentsen?

- Magyarország ősrégi királyság. Európa egyik ősi monarchiája. Régibb, mint Ausztria.

- Igen? Folytasd! Kezd érdekes lenni.

- Ha a dolgok lecsillapodnak, kell majd egy király. A végén mindig kell egy király, felség. Cromwell se maradt végig a trónon,  Napóleon se. A végén mindig kell egy király. Ha az a király nem Habsburg, ugyan ki lehetne?

- Úgy gondolod?

- Biztos vagyok benne, felség.
- Magyarországon a Miklós királyi név?

- Nem, felség, de majd az lesz.

- Érdemes ebben az irányban puhatolóznom?

- Úgy gondolom, érdemes, felség.

———————————————

Lord Palmerston saját házában, a Piccadilly 94. alatt fogadta a Konstantinápolyból sebtében hazarendelt Sir Strafford Canninget.

- Kellemetlen az a magyar ügy. Felettébb kellemetlen.

- Magam is úgy vélem, uram. Főleg az orosz beavatkozás lehetősége miatt.
-  A medve mozgolódik?

- Igen, uram. Havasalföldön, Moldvában és Lengyelországban legalább kétszázezer katonát vontak össze.

- Ha legalább százötvenezer főnyi rendezett osztrák hadsereg is részt vehetne az akcióban, áldásomat adnám a beavatkozásra, Canning. Sőt azt mondanám, végezzenek minél gyorsabban.

- Tartok tőle, hogy nem ez a helyzet, uram. Ausztria e pillanatban nem rendelkezik Magyarországon bevethető komoly katonasággal. Radetzky tábornagy serege nem mozdulhat Itáliából, a Bécs védelmét szervező Welden tábornoknak pedig jó oka van a pesszimizmusra.

- Milyen állapotban vannak a csapatai?

- Minden jó érzésű úriember gyűjtést szervezne a felsegélyezésükre, uram.

- Az oroszok pedig?

- Ha vereséget szenvednek, az nagy malőr lenne, uram. Talán még Lengyelország is fellázadna. Ha győznének…

- Meg sem állnának az Adria partjáig!

- Magam is úgy vélem, uram.

- Őfelsége kormánya számára teljességgel elfogadhatatlan egy orosz flottatámaszpont Fiumében, vagy egyebütt az Adria partvidékén. Ezt mindenképpen meg kell akadályoznunk, Canning.

- Magam is úgy vélem, nem engedhetjük meg, hogy a cár beleártsa magát a magyar ügybe, uram.

- Gyors békét akarunk. Ennek érdekében kellene eljárnia. Bécsi követünk is ilyen instrukciót kapott tőlem, mindenben a segítségére lesz. Itt az ön higgadtságára és tapasztalatára van szükség, Canning.

- Bécsbe menjek, uram?

- Vagy Pestre. Ahol a legtöbbet használhat őfelsége kormányának.

- Bátorkodom megjegyezni, nem mindegy a számunkra, hogy a hamarosan megkötendő béke milyen kondíciókkal jön létre.

- Értem, Canning.

- Milyen instrukciókat ad erre nézve, uram?

- Ragaszkodnunk kell a kontinentális egyensúly elvéhez, Canning. Ennek megfelelően Nagy-Britannia számára két elfogadható megoldás létezik. Első számú változat: Magyarország elismeri alkotmányos uralkodójának Ferenc József császárt.

- Bátorkodom megjegyezni, hogy jelenleg ez csak a tökéletes perszonálunió keretében képzelhető el, uram. Magyarországnak önálló hadügye és külügye lenne.

- Ön pedig gondoskodik róla, hogy sem kereskedelmi, sem egyéb tekintetben ne érje sérelem a brit érdekeket. Hogy Pestre nagykövetet vagy ügyvivőt küldünk, az ön javaslatától teszem függővé.

- Megértettem, uram.

- A második változat: Magyarország független európai státuszt szerez.

- Jelenleg ez is teljesen reális lehetőségnek tűnik, uram.

- Ez esetben őfelsége kormánya azt szeretné, ha a háborúnak minél hamarabb vége lenne, és a magyarok semmiféle felszabadító hadjáratba nem kezdenének olasz vagy lengyel földön.

- Latba vetem befolyásomat ennek érdekében, uram.

- Ha a Magyarország a királyság államformája mellett döntene…

- Bátorkodom megjegyezni, hogy ez számunkra eléggé problematikus lenne, uram.

- Én is úgy vélem, Canning. őfelsége kormánya nem szeretne sem porosz, sem orosz herceget látni a magyar trónon.

- Úgy hát…

- Mondja ki!

- Amennyiben Magyarország független európai státusszá válik, őfelsége kormánya határozottan a köztársasági államformát támogatná?

- Úgy van, Canning. A kontinentális egyensúly teljesen megbomlana, ha az az ország orosz vagy porosz befolyás alá kerülne. Ha ilyen veszély fenyeget, elhárítása érdekében komoly anyagi áldozatoktól sem riadhatunk vissza.

- Megértettem, uram.

- Rendben van,  Canning. Isten óvja Nagy-Britanniát!

—————————————–

Ejnye már no!

Mi mindent jelenthet röpke másfél hónap!

Lássunk két változatot ugyanarra a variációra.

A különbség: a magyar nép a kezébe veszi/nem veszi a kezébe saját sorsa irányítását.

————————————————–

NEM VESZI KEZÉBE - VÁLTOZAT

————————————————–

2057. május 11.

Hajnali fél öt volt.
Povázsai Gusztáv gyors léptekkel haladt a Rákóczi úton.

A helyzet csaknem reménytelen. A mamát kórházba kellett vinni. A mentő költségeit természetesen nem tudta volna kifizetni - kinek telik arra manapság? - az irdatlanul zsúfolt tömegközlekedési eszközök meg nem jöttek számításba.

Maradt a kocsi.

Neki azonban Pomázra szólt a parkolójegye.

Erzsi már sokszor kérte, hogy Kelenföldre próbáljon váltani, odáig másfél óra alatt el lehetne vergődni, de a hivatalnok négyszázötvenezer forint baksist követelt, és arra nem futotta.

Maradt Pomáz.

Povázsai keserű irigységgel szemlélte a környéken parkoló több tucatnyi luxusautót. Kétévesnél egyik sem volt öregebb.

Van, akinek futja erre. Több tucat. Állítólag valamikor  hemzsegtek a kocsik mindenütt. Jó régen lehetett. Vagy nem voltak kitiltva az autók Budapest belső területeiről, vagy olcsóbb volt a rendkívüli parkolási adó.

Az ő kocsijának Pomázon kell állnia. Ahhoz is rendkívüli parkolási adó kell, de az csak évi kettőszáz-tizenötezer. Éppen akkora összeg, amely két állandó jövedelemből nyögve-nyelve fedezhető.

Ha valaha bejön az euró, kifizethetetlen lesz a rendkívüli parkolási adó.

Povázsai ezen morfondírozott néhány pillanatig. Euró? Legutóbb 2075-re mondták. Bevezetik addig? Legyintett. Unokáink sem fogják megélni… Nem is baj, azzal is csak a baj lenne… Még nehezebbé válna minden.

A buszmegálló rendőre akkurátusan átvizsgálta Povázsai úti engedélyeit. A férfi megértően bólogatott. Szombaton nem mindenki szánja rá magát az utazásra. Egy hónapja begyűjtött minden lehetséges engedélyt a mama állapota miatt. Mit lehessen tudni.

Irány Pomáz. Csak addig kitartson a mama…

Nagyjából minden harmadik megállóban fegyveres ellenőrök szálltak fel, és szinte mindenütt fülön csíptek néhány bliccelőt.

- Ezek miatt késünk! - morogta valami vénasszony.

Közben az ellenőrök felszállítottak egy szerelmespárt, akik ülésjegy nélkül szorongtak és csókolóztak az ablak mellett. Néhányan kajánul vigyorogtak, az ellenőrök pedig egy középkorú, öltönyös férfit ültettek a megüresedő helyre.

Csak kitartson a mama!

Átszállás, újabb fegyveresek, újabb igazoltatás.

Csak kitartson a mama.

A külvárosban még sűrűbb volt az ellenőrzés. Fakó arcú, rosszul öltözött emberek szorongtak a buszon; szinte mindannyian ellenségesen méregették egymást.

Valahol géppisztolysorozat. Povázsai összerezzent.  Ahogy mindenki más is.

Csak kitartson a mama!

Nem mert telefonálni a számla miatt. Havonta nagyjából tíz hívást engedhetett meg magának, és már túl volt a hetediken. Az is egy vagyonba kerül.

Csak kitartson a mama!

Végre Pomázon. Megkönnyebbülten szállt be az ütött-kopott, nyolcéves Opelba. Szerencséje volt ezzel a tragaccsal. Mindenki tudta, hogy az autó négy év után már nem autó. Eleve úgy készül, hogy ne tartson ki tovább. Egyes nyolcvan-kilencvenéves kocsik még járnak, de azokban még anyag volt. Ma már az ötéves autó a bontóba kerül. Az Opel azonban még nyolcévesen is járt - bár vagyonokat kellett költeni az alkatrészcserékre.
Povázsai elővette a slusszkulcsot.
Csak kitartson a mama!

Indított, közben az órájára pillantott. Négy órával ezelőtt indult Pestről.

Csak kitartson a mama!

- Azonnal állítsa le a motort! - szólalt meg egy rideg bariton. Egyenruhás rendőr tornyosult a szélvédő fölé, keze a pisztolytáskán.
Povázsai felnézett. Mit akar a fakabát? Mi a fene lehet a baj?

Aztán eszébe jutott. Szombat van. neki nincs előre bejelentett autóútja, és nem váltott szombati elindulási engedélyt. Persze, hiszen az maga negyvenötezer forint, és csak egy útra szól…

Most rajtakapták - a büntetés ennek kétszerese. A mama! Kétségbeesve kapott a felöltője zsebéhez.

Valami roppant a mellkasában. A kormánykerékre zuhant.

Sohasem tudta meg, kitartott-e a mama…

——————————————–

KEZÉBE VESZI - VÁLTOZAT

2057. május 11.

Hajnali fél öt volt.
Povázsai Gusztáv gyors léptekkel haladt a Rákóczi úton.A parkolóhoz érve benyomta mobilján a Betegszállítás gombot, és szemrevételezte a kínálatot. Az elöl érkező fekete kocsit egy gombnyomással elküldte. Régi típusú volt, és meglehetősen fapados. Kényelmetlen a mamának. A második kocsit leállította, és beszállt.

Gyakorlott kézzel maga elé húzta a billentyűzetet, és beütötte az útvonalat.

5 euró. - jelent meg a kijelzőn.

Miért ilyen drága?

Povázsai hirtelen elszégyellte magát. Hát persze! Elfelejtett bejelentkezni, és a kocsi azt hiszi, hogy valami istenverte turista.

Gyorsan helyesbített.

45 eurocent. - váltott a kijelző. Helyes. Mégiscsak régi tagja a Budapesti Tömegközlekedési Társaságnak - ahogy minden épeszű ember a városban.
Közben a kocsi a ház elé ért. Andi már ott várakozott a kerekes székben ülő mamával. Povázsai gyorsan a fedélzetre vette őket. A kocsi száguldva indult a kórház felé.

Povázsai hátradőlt.

Óhajtja a közügyeit gyakorolni?

Hát persze, hogy óhajtom, meg is feledkeztem róla, gondolta Povázsai. Andi úgyis a mamával foglalkozik, ketten meg nem kellenek.

Állampolgári kezdeményezés Kovács Dezső képviselő ellen.

Povázsai bólintott. Neki sem tetszett a fickó, már két parlamenti ülésről is hiányzott, ami nagy skandalum. Vajon mivel magyarázza?

Kovács Dezső képviselő igazolásai.

Povázsai elhúzta a száját. Dolga van? Na és? Semmi kifogása a fickó ellen, de képviselőnek olyan ember való, aki ráér ellátni a kötelességét.

Benyomta a gombot: Visszahívom.

Éppen böngészni kezdte volna a Képviselői megbízás mappát, amikor megérkeztek a kórházhoz.

Sebaj, majd később megnézem mit akar a többi választópolgár, és meglátom, egyetértek-e velük.

Elégedetten szállt ki a kocsiból.

Budapesten ragyogó napsütés volt.

Teleki Pál miniszterelnök lassan az asztalra tette a fegyvert…

- Főméltóságú úr! - mondta másnap a kormányzónak. - Nem állunk a gazemberek oldalára! Nem engedjük át hazánkon a német hadsereget, és nem támadjuk meg Jugoszláviát, amellyel négy hónapja kötöttünk örök barátsági szerződést! Talán Magyarország lesz a XX. század vértanúja. Talán mi is mártíromságot szenvedünk…

És folytatta tovább is. Elszántan. Rendületlenül.
Horthy Miklós megrökönyödve bámult miniszterelnöke arcába…

————————————————————-

ÉS???

A KEMÉNY GAZDASÁGI IGAZSÁGOK

 

Az egyetem padsoraiból frissen szabadult óraadó arról beszél, hogy a világot nem az érzelmek, nem is az eszmék, még csak nem is a vágyak és ábrándok, hanem egyedül a kemény gazdasági igazságok irányítják. Nem látja át a szituációt. Amit higgadt hangvételnek érez, pökhendi tónusnak; amit tárgyilagosságnak vél, nagyképű kinyilatkoztatásnak tűnik.

 

A középiskolás osztály ellenségesen hallgatja. A fele a mobiltelefonjával játszadozik, néhányan a padra fekve szenderegnek. Négy-öt gyerek figyel ádáz tekintettel. Az elöl ülő kis vékony, cudar szőke elhúzza a száját, arcán a megszokott vihogás helyett bosszúság.

 

Az óraadó mindezt nem érzékeli. Befektetés, megtérülés, költség, profit. Profit, profit, profit. A világ értelme, az élet célja: a profit. Az emberi viselkedést, de még a társadalmi mozgástörvényeket is a kemény gazdasági igazságok szabályozzák.

 

-         A tanár úrnak van gyereke? – kérdi hirtelen a cudar kis szőke.

 

-         Még nincs.

 

-         Lesz?

 

A tanár zavarba jön, az osztály felfigyel. Néhány mobiltelefont zsebre vágnak, a padokról is felemelkednek a csíkosra unatkozott arcok.

 

-         Persze, hogy lesz. A barátnőmmel azt tervezzük, hogy összeházasodunk, utána négy-öt év múlva, ha meglesznek az anyagiak…

 

-         Mit csinál akkor a tanár úr, - vigyorog rútul a szeme közé a szőke. – ha a barátnőjét évekre Új-Zélandra helyezik, önnek meg Vlagyivosztokban kell dolgoznia? Tudja, hogy többet keressenek, a költség, profit, meg minden… ha évekig nem is látják egymást.

 

-         Telefonszex? – brummog közbe egy elálló fülű fiú.

 

-         De hát.. – a tanár még nem érti, miféle csapdába sétált.

 

-         Minek a gyerek? – kérdi éles hangon a szőke.

 

-         Hogy mi van?

 

-         Minek a gyerek, tanár úr? Nem rentábilis. Sokat kell vesződni vele, és a költség sose térül meg. Miért nem fogadnak örökbe egy húszévest húsz év múlva? Vagy egy harmincévest harminc év múlva? A világot a kemény gazdasági igazságok irányítják.

 

A tanár most érti meg. Elönti a szégyen. Tudja, hogy nevetségessé vált. Mit mondjon? Az osztály röhög.

 

- Nem baj, tanár úr! – vihog a szőke. – Talán egyszer megtanulja, hogy szex a lelke mindennek!