Folyton csepereg még, hull az eső;
Didereg a szélben a körtefa ága,
Letörik a rózsa virága,
Sárba,
Kárba,
Lucskos árba
Fulladt tavaszunk,
Az árva.
Csatakos az éjszaka, szürke a nappal,
Rút, szomorú tavaszunk, ez a renyhe pojáca
Nem tud dalt, igazat.
Könnyes az ég,
És könnyes a föld,
Teszetosza, tétova hajnali ködben az éjszaka érik,
Vénül a föld, s az Idő,
Őszül a május, a néhai fürge királylány,
Nyegle fukarrá válik a hajnali szellő,
Reszket a felhő.
„Mélységes mély a múltnak kútja.” – Ezzel a mondattal kezdődik Thomas Mann József és testvérei című műve.
Alternatív történelemmel nem csupán az irodalom foglalkozik. Az csupán az egyszerűbb eset Mi a bonyolultabb? Amikor a történettudomány is alternatív történelmet tanít.
——–
A különbség mérhetetlen.
Az irodalmi alternatív történelem a valóságostól többé vagy kevésbé elrugaszkodva saját idősíkot épít, nem tart igényt a valóságszerűségre, nem akarja összetéveszteni az általa konstruált históriát a tényleges történelemmel. Ezt olvasójával többféle módon is közli, sohasem lép fel olyan igénnyel, hogy az igazi történelmet akarja helyettesíteni.
A tudományosan (vagy tudományos igénnyel, a színvonal itt mindegy) konstruált történelemtermészete merőben más. Ez alapvetően politikai természetű. Nem jellemezhető a tárgyilagosság, vagy a tényszerűség fogalmával – mert ezekkel vajmi kevéssé törődik. Legfeljebb annyiban izgatja, hogy a mondandója legyen hihető. Mert az ilyesféle történetírásban a hihetőség fontosabb a valóságnál.
Sajnos a hihetőség sokkal tágabb dimenzió annál, mint amit a hétköznapi ember felőle gondol. A legvadabb képtelenségek is hihetővé válnak, ha van a hitnek motivációja. Néha meg éppen a valóság tűnik hihetetlennek.
A tudományos alternatív történelem nagyon komolyan számot tart rá, hogy elhiggyék, komolyan vegyék, valóságnak tekintsék. Sőt: valóságnak tekinteni kötelező.
Nem a hétköznapok dimenziójában mozog: Politikai céljai vannak. A leggyakrabban (Szűcs Jenő kifejezésével élve) jogforrás jelleggel írja át a történelmet.Legalizálni akarja valaminek a megkaparintását.
——–
Az irodalmi alternatív történelem érdekes új idősíkot képez, ellenben a tudományos alternatív történelem a jelen gyakran kisszerű érdekei alapján át akarja írni a múltat – illetve mit akarja, át is írja. Mindig visszamenőleges hatályú. A múltat gyúrja-formázza-alakítja-nyirbálja-húzza-heréli addig, amíg nem tudja neki tetsző formába torzítani.
“Semmi sem változik gyorsabban, mint a változatlan múlt… ”
A nyolcvanas évek elején az akkori csehszlovák történetírás dús fantáziával kiszínezte a források hézagait és a sohasem volt Nagymorva Birodalom gigantikusra puffasztott ködfelhőjével megteremtette a XX. századi Csehszlovákia történeti előképét a VIII-IX. században.
Ehhez persze nemcsak a magyar, hanem más nemzetiségű kutatóknak is volt szavuk. Még egy kiváló japán történész (Senga Turu) is elmondta a véleményét. Nem is úgy volt. Sőt.
Munkájuk nyomán megszületett a kettős Morávia elmélete, amely – a nagymorva és egyéb fantazmagóriákkal ellentétben – források adataival bizonyítható. Többek között A bajorok és karantánok megkeresztelkedése című irattal.
A politikai alternatív történetírás hasonló esetekben nagyvonalúan mellőzi a forrásokat. Tovább halad a megkezdett úton, a közte és a valóság közt tátongó olló nyílása egyre nagyobb. Azóta kiderült, hogy Csák Máté hozta létre az első szlovák nemzetállamot – az így művelt történetírás földjén nem is teremhet egyéb hasonló bolondgombánál. És amellett – a nacionalista és irredenta történetírás szokása szerint – teli torokból nacionalizmussal és irredentizmussal vádol mindenki mást.
——
Azon senki sem lepődik meg, hogy a román történetírás – amely köztudottan, de nem megalapozottan a dákok utódainak tartja a románokat – nem fogadja el a dákoromán kontinuitás kérdésében mások véleményét. Azon sem, hogy az orosz történetírás a mai napig sem óhajtja tudomásul venni, hogy a kijevi Rusz alapításával kapcsolatban a világ a varég elméletet fogadja el.
Történelem és politika még ma is ezer szállal kapcsolódik egybe.
——
A modern magyar történelem eddig elég keveset foglalkozott azzal, hogy a Trianont kezdetben keményen elítélő szovjet politika mikor, miért és hogyan lett Trianon-párti. Sejtjük nagyjából, de újra és újra rácsodálkozunk a két világháború közötti magyar politika hihetetlen dilettantizmusára.
Az orosz csapatok az első világháború idején nem boldogultak a Kárpátokkal. A másodikban radikálisan megkerülték a problémát. A szokása szerint időben köpönyeget váltó Románia segített nekik, de volt azért itt B-terv is. Kreáltak egy nemzeti felkelést, és jó előre egyezményt kötöttek a katonai segítségnyújtásról. Vagyis arról, hogy a felszabadító szovjet csapatok a szlovák lakosság segítségével átjutnak a Kárpátokon. Grecsko marsall a könyvében (A Kárpátokon át) a szovjet marsallok szokásos álszent modorában meséli el a történteket. Szovjet szem nem marad szárazon a meghatottságtól…
Csak azt felejti el közölni, hogy a Trianonban Csehszlovákiának ítélt Kárpátalját Kárpát-Ukrajnává keresztelték át és lenyúlták. Az önzetlen segítségnyújtásnak ára volt. Nehogy még egyszer megllítsák az orosz seregeket a Kárpátok hegyei…
Ez is alternatív történelem; a gyalogjáró fajtából. Ez nem fikció, hanem közönséges hazugság.
—–
Az a gyanúm, hogy az irodalmi alternatív történelemre igen nagy szükség van. Még a valóságtól legmesszebbre rugaszkodó alternatív mű is igazabb, mint a politikai célzatú sunyi történelem-átírás.
—
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Rossz, dekadens, haragos májusnak itt van a vége;
Vulkán füstje hozott zord zivatart eleget.
Csúf felhőszakadás és jég veri hosszan a fákat;
Sáros az út, szomorú, s feltör a kertben a víz.
Sápadt vágyakozással néz sok ember az égre;
Hol van a fénylő Nap? Látjuk-e végre vajon?
Szűnik-e már az eső, és tűnik-e végre a felleg?
Eljön-e végre a szép, napsugaras kikelet?
HATVANADIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
A járműben nem ült sofőr. Boyar a hátsó ülésre ültette Karent, és maga is mellé telepedett. Aztán akkurátusan elővette távkapcsolóját, és elindította a légpárnást.
- Üdvözlöm az Ekhidna felszínén, Miss Karen Bozchana Kadlecikova.
Karen undorodott a férfitól és bájvigyorától.
- Hol van Mr. Morgensohn? – kérdezte türelmetlen hangon.
- Azt én is nagyon szeretném tudni, Karen. Tudja, lenyomoztattam magát. Tudom, hogy nem szociálterrorista. Feltehetőleg nem is ügynöke senkinek.
A légpárnás sivár pusztaságon rohant velük.
- Maga okos nő, Karen. Az ilyen ritkaság. Máris nagyon sokat tud, sokkal többet annál, amit egy közönséges földi hivatásos barátnő tudhat. Régen megölték azt, aki túl sokat tudott. Maga viszont máris annyit tud, hogy nem szabad megölni.
Karen mély lélegzetet vett.
- Hogyan működik a térmanipulátor, Mr. Boyar?
- Azt hittem, magától is rájött. Talán mégsem annyira okos.
- Oda se neki, Mr. Boyar, hátha buta vagyok. Ön elhozott minket ide, erre az állítólag Ekhidna nevű égitestre. Mert ide akart hozni.
- Azt gondolja, az akarat működteti?
Karen akaratlanul is megrázta a fejét. A következők anélkül szaladtak ki a száján, hogy végiggondolta volna a mondandóját. Ahogy kimondta, szerette volna visszavonni:
- Nem pusztán akaratlagosan, arra ön nem volna képes, Mr Boyar. A térmanipulátor egyszerűen visszahozta önt egy helyre, ahol már járt.
Boyar az ajkába harapott, Karen pedig azon törte a fejét, hogyan hasznosíthatná a frissen szerzett információt. Voltaképpen Boyar tekintetéből jött rá a megoldásra.
Kinézet az ablakon, és elállt a lélegzete. Meseszép tájon, erdős dombhátak között rohant velük a légpárnás. Szívfájdítóan gyönyörű, hatalmas fák között suhantak. Nem, ez nem a Föld. Ott ilyen nincs. Ez a szépség egyedüli, és bennszülött. Ez csak itt terem. Ez másutt nincs.
Zöld volt a táj a buja növényzet, a méltóságteljes koronájú fák, a tombolva zöldelő cserjék áthatolhatatlan rengetege. Zöld, de nem akármilyen zöld. A földi szem számára teljesen szokatlanul, nyíltan, élesen és tmbolóan zöld. Valami őrülten zöld.
Nézett ki az ablakon, és közben lázasan járt az agya. Tudta, hogy valamire itt rejlik a megoldás. Ez itt a szeme előtt a sok közül az egyik rejtély kulcsa. De melyiké? Melyiké és miért?
A szépség a rejtély kulcsa. De miért? A szépség a rejtély kulcsa, a titok nyitja. De miért?
Boyar önelégült képpel bámult rá, láthatóan teljesen félreértette. A buta liba rácsodálkozik a világra. Éppen kiszabadult a rabszolgaságból, és gyönyörködik az érintetlen – vagy csaknem érintetlen – természetben. Persze, hiszen a nők szentimentálisak.
Mire kulcs ez a látvány?
Aztán hirtelen megértette…
Ez a csodaszép táj a bolygó eredeti állapota.
Akkor mi volt az a sivár pusztaság, ahonnan indultak?
Hát persze!
A térmanipulátor!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Angelo Dall”Oca Bianca, ismert veronai festő egyszer levelet kapott egy dúsgazdag trieszti bankártól.
Csodálkozva olvasta:
“Tisztelt uram!
Kérem, bocsássa meg merészségemet. Szenvedélyesen gyűjtöm a kézzel festett levelezőlapokat. Kérem, tiszteljen meg vele, hogy fest nekem egyet, és elküldi a mellékelt címre. Biztosíthatom róla: gyűjteményem legértékesebb darabja lesz.
Szívességét előre is köszönöm!”
A festő azonnal válaszolt:
“Tisztelt uram!
Kérem, bocsássa meg merészségemet. Szenvedélyes gyűjtő vagyok magam is; csakhogy én az ezerfrankos bankjegyeket gyűjtöm. Kérem, tiszteljen meg vele, hogy kerít nekem egyet, és elküldi a mellékelt címre. Biztosíthatom róla: gyűjteményem legértékesebb darabja lesz.”
Szívességét előre is köszönöm!”
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Itt zötyögünk az Idő szekerén,
Utunk a Semmi peremén halad,
A saroglyában egy arasznyi Lét,
És hamuba sült szabad akarat.
——–
Alant a hepehupás végtelen,
A Minden önmagával összeér,
És Kérdést hallgatag Válasz kísér,
S az Isten lelke piros, mint a vér.
——
A Teremtés bennünk szomorkodik,
Célját, értelmét bennünk tartogatja,
S ha ős Derűje lelkünk át nem hatja,
Egy más jövőben sem lesz foganatja.
1980 körül Czipó főtörzs elvtársat áthelyezték egy másik helyőrségbe. Ennek okát jótékony feledés borítsa; sokadik fenyítése volt ez már a derék tiszthelyettesnek.
Az új helyőrség parancsnokai szívélyes viszonyban voltak a kisvárosban ideiglenesen állomásozó szovjet gépesített alakulat tisztjeivel, minekutána gyakorta vodkáztak együtt esténként a tiszti klubban.
Czipó főtörzs elvtárs – aki valamelyest törte az oroszt – ezáltal kivételezett helyzetbe került; egyszerű ügyekben tolmácsolhatott a századparancsnoka számára. Ez általában rövid közjáték volt, mert a századparancsnok komoly rutinnak rendelkezett azon a téren, hogyan kell magát a sárga földig leinnia minél rövidebb idő alatt.
Ahogy a századparancsnok harcképtelenné vált, Czipó főtörzs is derekasan inni kezdett. Nem a saját számlájára: ilyenkor Viktor Ivanovics Ribakov őrnagy elvtárs fizette, aki szokása szerint nem mulasztotta el hosszasan elmesélni Czipó főtörzsnek, hogy édesapja, Ivan Ivanovics Ribakov gárdaszázados, egy lövészzászlóalj parancsnokának politikai helyettese miként vezette “Utánam kommunisták!” kiáltással, egy szál géppisztollyal egysége maradékát a német fasiszták túlerőben lévő gyalogsága ellen, és milyen szép ünnepség keretében vehette át özvegy édesanyja a hőstettért járó “a Szovjetunió Hőse” aranycsillagot. Czipó főtörzs elvtárs ebből szokása szerint egy szót sem értett, de nagy figyelemmel bólogatott, és igen meghatott képet vágott.
Czipó főtörzs elvtárs egyre nagyobb megbecsülésnek örvendett, és – miután nőül vette egyik parancsnoka ötvenegy éves hajadon nővérét – hamarosan szép kertvárosi házba költözött.
Szokása lett vasárnaponként kijárni a piacra, alkudozni, vásárolgatni. Elvégre tekintélyes ember lett, olyan, akinek ez dukál.
Egy novemberi vasárnapon tejfelesszájú, kese szovjet tizedest pillantott meg az árusok sorában. De nem krumplit árult, nem is téli almát, hanem – szovjet színes tévét.
Az nagy dolog!
Vajon, mennyiért adja?
- Já Grisá! – mutatkozott be az orosz.
- Wieviel kostet?
Czipó főtörzs röpke félóra alatt rájött, hogy oroszul nem így mondják. Utána kiderült, hogy hatezer Ft. Neki – egyenruhájára tekintettel ötezer.
Ötezer forint szép summa. csakhogy: a színes tévé meg színes tévé. SECAM ez is, mint az otthoni fekete-fehér, a vénséges Orion Delta.
Czipó főtörzs büszkén vitte haza. Ez volt első szerzeménye a házasságban. Az asszony is megenyhült, anap kevesebbet zsémbelt vele.
Teljes hétig tartott az idill.
A következő vasárnap reggel szovjet Uaz állt meg a ház előtt. Mord arcú százados érkezett pisztolytáskában, antantszíjjal, mögötte két géppisztolyos baka. A menet végén egy őrmester hozta Grisát – a fülénél fogva.
Se szó se beszéd, betódultak a házba, Czipó döbbenten bámult, a felesége ijedten rebbent el az útból.
Egyenesen a szobába mentek, fogták és összecsomagolták a tévét. A szigorú tekintetű százados a házigazda szeme láttára hatalmas pofont kent le Grisának. Akkorát, hogy Czipó főtörzs elvtárs maga is az arcát kezdte simogatni, mintha ő kapta volna.
Az oroszok szó nélkül távoztak – a tévével együtt.
Czipó főtörzs elvtárs ideges volt. Persze, hogy tudnia kellett volna, hogy a tévé lopott. Fene bánja az ötezer forintot, csak ne legen vizsgálat, ne indítsanak ellene orgazdaság miatt eljárást, ne fenyítsék meg.
Hogy az asszony mit fog mondani?
Ajajj…
—–
Eltelt egy hónap is, mire Czipó főtörzs elvtárs újra kimerészkedett a piacra.
Ahogy a középső sorhoz ért, földbe gyökerezett a lába.
Ott volt Grisa.
Megint árulta a tévét.
Ugyanazt a tévét.
Megint hétvége volt,
És fent van már a Hold,
És Lilla elment már az állomásra,
És dolgozatok omlanak rakásra,
És táncolt sok kobold…
Megint hétvége volt…
——
Megint hétvége volt,
És frissen átkarolt,
És tekintetünk újra összeforrt ma,
És napfényünk a nyár hírét dalolta,
S az idő araszolt,
Megint hétvége volt…
——-
Megint hétvége volt,
A csók álmot dalolt,
S a buszmegálló reggel felidézi,
S a Jövő – ellenőrként – dolgát végzi,
S a múlt hajnalra holt,
Megint hétvége volt…
Baross Gábor, a vasminiszter egy alkalommal Kassa város küldöttségét fogadta. A delegációt Kassa akkori polgármestere, Münster Ferenc vezette.
Kassa városa azt szerette volna elérni a miniszternél, hogy az akkor kiépülő Magyar Államvasutak kelet-magyarországi üzletvezetősége Kassára kerüljön. A polgármester úr ékes szavakkal ecsetelte Kassa városának impozáns múltját, gazdasági, kereskedelmi, kulturális fontosságát, hogy városa közművelődési, földrajzi, de még stratégiai szempontok szerint is a lehető legalkalmasabb arra, hogy a MÁV kelet-magyarországi központja legyen. Szónoklata teljes másfél órán keresztül tartott.
Amikor befejezte, a miniszter a gondolataiba mélyedt. A küldöttség csendben várakozott.
Egy perc elteltével Baross Gábor felnézett, és megkérdezte:
- Mit várnak tőlem, uraim? Igazi miniszteriális választ, vagy őszinteséget?
Ilyen közvetlenségre a kassai delegáció nem volt felkészülve. Zavartan hebegtek-habogtak.
Mivel semmit sem feleltek, a miniszter folytatta:
- Ha igazi, miniszteri választ akarnak, annyit felelhetek: behatóan tanulmányozni fogom a kérésüket, és – feltéve, ha az önök helyi érdeke az ország érdekeivel ellentmondásba nem kerül – minden tőlem telhetőt elkövetek Kassa városa érdekében.
Fél perc hallgatás után a polgármester megköszörülte a torkát.
- Ez volt a miniszteriális válasz, kegyelmes uram?
- Igen, ez.
- És mi volna az őszinte válasz?
A vasminiszter elmosolyodott:
- Kassa nem kaphat vasúti üzletvezetőséget, mert azt már odaígértem Debrecennek.
——-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Sötét, kietlen Lét egén
Vidám, aprócska fény:
Azt mondják, fönn a Holdban él
A száműzött Remény.
——-
Ezer mérföldes vaksötét
A világ ködfalán,
Ha nincsen Hold, az éjszaka
Mindent felfalna tán.
——
A fondor vén sötétben, ha
Az Ember tévelyeg,
Talán útjára rátalál,
Ha ott fenn fény lebeg.
——
Hogy honnan érkezett a Hold,
Hogyan, merről, mikor?
Kellett a fény a Föld fölé,
Ha ember kóborol.
——
Amíg sárgállik éjszaka
A sápadt égi fény,
Lesz addig erkölcs és jövő,
Lesz távlat és remény.
—–
És hogyha egyszer eltűnik,
Állandó lesz a kín,
És mindenekre ráborul
A végső bakacsin.