Magyar SF-ről – húsvétkor
A magyar SF-ről sokan és sokfélét hordtak össze az utóbbi napokban. Mondták, hogy virul, azt is, hogy haldoklik. Némelyek szerint kiváló alkotásokat produkál, mások meg úgy vélik, nyomába se lép a külföldi SF-nek.
Hogy is van ez?
Közismert külsőkörösségemre való tekintettel magam az utóbbi időben már nemigen szoktam beleszólni az erről szóló vitákba, most sem kapcsolódok senkinek az álláspontjához sem.
Nem is reagálok külön senki véleményére.
———-
A science fiction alaptermészete, hogy más zsánernél sokkal jobban kötődik megírása korának racionalitásához. Erre nagyon gondosan ügyel. Elrugaszkodik ugyan a maga néha nagyon földhözragadt racionalizmusától, mégpedig időnként igen messzire, de csak kora racionalitásának végtelenbe meghosszabbított korlátai mentén.
A ráció alapján álló – vagy magukat oda helyező, illetve oda képzelő – emberek szemében ez nagyon szilárd alapnak tűnhet – pedig egyáltalán nem az. A racionalitás maga is meglepően gyorsan változik, még filozófiai értelemben is, technikai és technológiai rekvizitumaiban meg különösen. Manapság olvashatatlan egy olyan, mondjuk 1870 körül íródott ős-Sf, ami 2050-ben léghajókról vívott ütközetekről, félelmetes, rácsárbocos, gőzzel hajtott, húsz hüvelykes ágyúkkal lövöldöző csatahajókról, meg hátaslovakra szerelt gőz-szárnyszerkezetekről ír; és amelyben bájos tizenkilencedik századias hangulatban keménykalapos urak krinolinos hölgyekkel csevegnek a brit birodalom vagy (uram bocsá’) az Osztrák-Magyar Monarchia Hold-expedícióiról.
Hosszabb távon pedig a racionális sokkal kevésbé időtálló, mint az irracionális. Nem csak azért mert irracionalitás terén kevés új terem a Nap alatt, hanem mert ez mindig közelebb áll az emberi jelenség belső természetéhez, mint a racionalitásra építő, a technológiai részletekkel aprólékosan bíbelődni szerető SF, amely időnként sajátos gólyaperspektívából nézi az embert és érzelmi világát.
A tudományos világkép állandó változása eleve megakadályozza a science fictiont abban, hogy hosszú hagyományon alapuló irodalmi kontinuitást teremthessen – saját magával. Így az SF szinte állandóan arra kényszerül, hogy újra megteremtse önmagát.
Viszont ebből (is) adódóan a scifi több más zsánernél sokkal erősebben kötődik megírásának korához, annak valóságához.
——
Amikor a hatvanas-hetvenes években megszerettük a scifit, merőben más volt a problematikája, mint manapság – mert a hétköznapi életben is más dolgok foglalkoztatták az embereket, más volt a jövőképük, mást éreztek problémának az életben. Meglepő élmény újra elolvasni néhány könyvet azok közül a művek közül újra. Kivétel természetesen van, de manapság kezdjük némelyiket porosnak érezni. Nem attól, hogy magyar-e vagy külföldi…
—-
Hogy áll a magyar SF a világban?
Miféle szempontok alapján lehet(ne) eldönteni?
Egyáltalán ki az, aki képes volna mértékadóan meghatározni, hogyan is áll most a világ science fiction irodalma? Nem hinném, hogy akadna ilyen.
Darabokra szakadozott a világ, az irdatlan információdömping apró, elszigetelt szubkultúrákat teremtett a romanizált felszín alatt. A nagy költséggel marketingelt művek irodalmi minősége időnként nagyon különböző, a többiről jószerivel tudomást is alig szerzünk.
Egyáltalán nem lehetetlen, hogy – mondjuk – egy botswanai vagy egy uruguayi író sokkal jobb műveket ír az egyedül üdvözítő angol nyelvű szerzőknél, de sosem jut el hozzánk.
——–
Magyar és külföldi scifi minőségi összevetésének csak ott van alapja, ahol az alapjukat képező regionális valóság – ha nem is közös – de közel áll egymáshoz. Egy román és egy magyar SF-regény több alappal vethető össze, mint bármelyik egy amerikaival.
Persze az untalan összevetést elsősorban nem tudatos kanonizációs törekvések magyarázzák.
———
A magyar scifi a többi nem kanonizált zsánerekhez képest egyáltalán nem áll rosszul; akár minőségét, közösségi életét, ismertségét, volumenét nézzük. Annak idején nagy nehezen sikerült Aczél elvtárs idején a Tűrt kategóriába jutni – ebben a sokat szidott Kuczka Péternek hervadhatatlan érdemei voltak.
Manapság pedig már egyértelmű kanonizációs törekvések indultak el a magyar SF terén; bár nem egy pólusból, nem is azonos elvrendszerrel, különböző eszközökkel.
Itt érdemes arról a törekvésről beszélni, amelyik eleve csak a külföldit kanonizálná; ez romanizációs megnyilvánulás, és mint ilyen, lényegében olajfolt a felszínen. Akkor is, ha közelről többnek tűnik.
A kanonizálás nem feltétlenül a scifi erősödő tekintélyét mutatja; benne rejlik a kanonizált irodalom gyengesége is. Bár a hazai sznobok még mindig jelentős vásárlóerőt jelentenek; még mindig “illik” bizonyos műveket megvenni és a polcra tenni, de a krízis nyilvánvaló.
A kanonizáció kísérőjelenségei gyakran borzolják a kedélyeket. Persze, legfőképpen a kritika.
Nincs még egy irodalmi zsáner, amelyen belül annyit zsörtölődnek a kritikáról, amely egyébként – ugyanazon zsörtölődők szerint – nem is létezik.
Már létezik a kánon számára és a kánon szempontjai szerint írott kritika. (Na nem fogom nevesíteni, ez nem a reklám helye.) Miért nem üt? Mert a magyar SF egyelőre még nem tudta kitermelni a kanonizációhoz tartozó sznobizmust. (Nota bene, a külföldpártnak ilyen már van, de az itt irreleváns.)A sznobizmus: csukott szemű taps a kánonnak. A sznob talán nem nagyon jó olvasó, de kitűnő vásárló.
Nem hinném azonban, hogy a magyar scifinek sznobizmusra volna szüksége, és a kanonizálás értelmében sem nagyon hiszek. (Lehet ám, hogy ez csak egy nyavalyás külsőkörös monológja…)
A haszontalan, rossz kritika nem az irodalom alatti régiók találmánya, ez is a lesüllyedt kultúrjavak közé tartozik, csupán itt találta meg a szellemiségének és szakmai nívójának megfelelő adekvát kommunikációs és nyelvi formát. Az ilyen kritika: interdictum a kánon nevében. Tiszteletre méltó előzményekre tekinthet vissza a kitagadás, sajnos az ilyesmiben Kölcsey is vétkes volt. A hű barát, Szemere Pál nem véletlenül tett néhány epés megjegyzést, hogy “Feri” haszontalanul alámennydörög, érezvén eme kritikák igaztalanságát. Igaza is volt, meg nem is. Szakmailag Kölcsey alámennydörgései hajítófát sem értek, de az ilyen kritikaféleség nem szakmai, hanem kanonizációs jelenség, nem értékel hanem kitagad. Kevés szerző kapott oly sok ilyet, mint Petőfi, aki úgy tette túl magát az interdiktumon, hogy betört és szétfeszítette a kánont.
——–
Szekértáborok is akadnak a mai magyar scifiben – hol nem?
A tendenciózus kritika sem mai jelenség: a Pesti Divatlap annak idején mindig dicsérte a hozzá tartozó Petőfi műveit, a két konkurens lap, a Honderű és az Életképek meg lehúzta – minőségre való tekintet nélkül.
Mi hiányzik jelenleg a magyar SF-kritikákból? Úgy gondolom, nem a hozzáértés. Az egyre több szerző írásában megcsillan.
Inkább az, ami előtt 1845-46 között mindenki letette a fegyvert: “Eme művet Bajza, Szemere, Scherer(Toldy) is méltatják.
A kritikai közmegegyezés.
———–
Haldoklik-e a magyar scifi?
Úgy gondolom, semmiképpen sem.
A magyar SF jelenleg témáit és irodalmi formáit, az emberi lényeg kifejezésének a science fiction keretei között lehetséges korszerű kifejezési módjait keresi.
Az eredmény? Vegyes – ahogy lennie kell. Az utóbbi évek néhány figyelemre méltó művet (is) produkáltak és remekművek általában egy irodalmi piramis csúcsán, számos különféle színvonalú alkotás társaságában jönnek létre.
——–
A piaci viszonyokhoz képest meg éppen nem mondhatnánk, hogy haldoklik a magyar scifi.
——
Hogy világhírű SF-művek születnek-e az elkövetkezendő években magyar nyelven, nem tudom. A világhír nem (csak) minőség kérdése.
——-
Van a magyar SF megosztottságának egy másik, minden másnál fontosabb területe, ami lényegében a valóság értelmezésén alapul.
Milyen is a jelen, mi várható a jövőben?
1. Minden tökéletesen rendben van, szabadok vagyunk, hazánk az egész világ, az ország ötven-hatvan év alatt felzárkózik a fejlett Nyugathoz, minden nagyon hepi meg havaj, jupjuphiphiphurrá, a nehézségek átmenetiek, külföldre kell menni, ott a kerítést is kolbászból fonják – a propagandaszólamok a jövőt tökéletesen előre vetítik…
2. Valami alapvetően, és talán jóvátehetetlenül rossz a világ jelenlegi rendszerében, nehéz idők jönnek, vagy komoly változásokra van szükség. A propaganda légüres térben mozog.
Nagyjából eme két hozzáállás – vagy ezek különféle változatai – léteznek manapság, ezeket képviseli a magyar SF.
——–
A jövő eldönti…
Az amerikai scifivel való állandó összehasonlítgatásról meg annyit:
Ha a világ a szakadék felé rohan, mi vagyunk előrébb.
Related posts:
2010. április 6., kedd - 10:34 de.
Laci, sok érdekes és egyetérthető felvetést fogalmaztál meg. Egy ponton vitatkoznék veled: igenis vannak a scifi könyvkiadásnak világszinten csomópontjai, vannak fontos díjai, honlapjai, tehát nem széttöredezett információkról beszélünk csupán. Ja, és van angol nyelvű kritikai része is. Nagyon is jól lemérhető, hogy mit tart a közönség, a szakma jó regénynek, még ha ez mindig szubjektív is.
A másik: egy regény írásánál ugyanaz az eszköz áll az USA írójának rendelkezésére, mint magyar (román, szerb stb.) társának, és ez az agya, a képzelete, a szókincse, a virtuozitása. Regény és regény igenis összemérhető. ha nem ezt tesszük, becsapjuk magunkat, és úgy járunk, mint amikor a létező szoclizmusban azt mondták a Ladára, hogy szocialista viszonylatban nem rossz autó – igen ám, de aki már vezetett akkor opelt, tudta, hogy nem ugyanaz a minőség.
Ráadásul van környékbeli író, aki betört a nyugati piacra, Zoran Zsivkovics, úgyhogy nem foghatjuk semmire az elmaradást (ha van, de sajnos, van elmaradás, elsősorban a regények terén).
Az SF tetszik, nem tetszik, alapvetően az USA-ban fogant műfaj (Gernsback, magazinok, nagy írók, kiadók), és ma is ők a meghatározók. A mainstream irodalomban sem önmagunkhoz mérünk egy prózaírót, hanem sokszor a kintiekhez – csak abban a szegmensben persze nagyobb a merítés.
Szóval, nem valami önértékelésbeli rajongásból kell az angol nyelvű SF-re néznünk: ott professzionális (kiadói struktúra, szerzői jogdíj stb.) szinten művelik ezt a tematikát, magasabb elvárásokkal, nagyobb versennyel, és ez óhatatlanul jobb végeredményt szül. De megint kérdem: mi gátol bennünket, hogy világviszonylatban is kimagasló szülessen itthon?
2010. április 6., kedd - 11:35 de.
Már van egy kis sznobizmus, de nem mindenki ugyanarra sznob.
2010. április 6., kedd - 12:11 du.
András, nagyon köszönöm ezt a hozzászólást, éppen ilyenekre számítva írtam! Nagyon hasznosnak tartom az értelmes párbeszédet ebben a témában.
A angol nyelvű scifi minden infrastruktúrájával egyetemben mindig is angol marad. Hogy itt nekünk egy-egy regény mennyire tetszik vagy nem tetszik, az már a mi ízlésünk – amely számos pontban egybeeshet az ottanival.
Lemaradásról – ha van – legfeljebb írástechnikai értelemben lehet (vagy lehetne) beszélni.
Ami azonban a scifi témáit, helyzeteit, a cselekmény szerkezetét, az emberi lényeg általa kifejezett momentumait és a mű üzenetét illeti; itt már nem nagyon van alap az összehasonlításra.
A magyar SF a magyar irodalom része; a magyar irodalmi formák, illetve az irodalomnak a társadalomban betöltött pozíciója, gazdasági, piaci, egyéb helyzete is merőben más.
Végezetül: a ‘lemaradás’ fogalma filozófiai értelemben erősen vitatható (nemcsak az SF-ra vonatkoztatva); akkor van a kifejezésnek értelme, ha az angol nyelvű társadalmakhoz viszonyítva mi csak egyszerű fáziskésében lennénk, ha ugyanazon út távolabbi pontján, hozzájuk viszonyítva hátrébb lennénk.
Bár a propaganda pontosan ezt sugallja, én ebben nem hiszek. Főleg nem abban, hogy a globalizáció a fogyasztói világ egyféle kiterjesztését, az egész glóbusznak a “nyugati szintre” való felzárkózását jelentené.
Ha pedig ez nem igaz, irodalom-elméleti hiba az ottani irodalom produktumaival mérni a miénket.
2010. április 6., kedd - 12:45 du.
Már elnézést, de egy olyan világban, ahol a globalizáció gyakorlatilag befutott, nem hiszem, hogy beszélhetünk “sajátosan nemzeti” szemléletmódról. Mármint ugyanúgy tetszhet egy angol könyv, vagy nem tetszhet, ennek semmi köze a nemzeti sajátosságokhoz. Nem tudom, érthető amit leírtam?
“magyar irodalmi formák, illetve az irodalomnak a társadalomban betöltött pozíciója, gazdasági, piaci, egyéb helyzete is merőben más.”
Én nem látom ezt a különbséget, persze lehet azért, mert nincs elegendő ismeretem. Szerintem egy könyv nagyjából igenis ugyanolyan helyet foglal el a társadalomban itt, mint Angliában. Az más kérdés, hogy az irodalom résztvevői – legalább is a mai magyar SF-re vonatkoztatva – mást és mást értenek ezalatt, és mást szeretnének láttatni.
2010. április 6., kedd - 12:50 du.
Azt elfelejtettem írni: igenis észre kéne már venni, hogy a határokon kívül is van élet. Csak annyira vagyunk bezárva, amennyire bezárkózunk.
2010. április 6., kedd - 1:59 du.
Acélpatkány, befutott a globalizáció?
Ha így lenne, nem volna gazdasági válság, és nem fulladnának röhejes kudarcba a globális problémák kezelésére összeült konferenciák.
Jelenleg nem két világrendszer létezik, hanem több, amelyek egymáshoz való viszonya problematikus és tisztázatlan. A globalizáció így egyrészt kényszer-kommunikáció, másrészt pedig ellenőrizhetetlen folyamatok sorozata.
Sokkal komolyabb válságjelek vannak, mint a bipoláris szembenállás idején bármikor.
Vajon milyen lehet egy mohamedán szellemiségű scifi?
Nem szabad legyintéssel mellőzni a kérdést; ha a canterbury érsek is a saría bevezetését javasolja Angliában, akkor Európa nyugati felének lassú részleges iszlamizálódását nagyon is komolyan kell vennünk.
Az iszlám dzsihádja, többnejűsége, patriarchális családmodellje alapjaiban ellentéte az európai kultúrával…
Íme: egy nagyobb regionális probléma, amit európai író nemigen kerülhet meg, egy amerikai meg esetleg észre se vesz – ott meg más helyi jelenségek zajlanak.
A globalizáció tamtamdöngetése éppen ilyen tényeket takar, és helyettesít pszeudo-tényekkel…
Vajon milyen lehet egy kínai SF?
Talán sejtésünk már lehet róla. Lehet, hogy pontosabb képet fest, mint egy angolszász…
De: még poétikailag sem biztos, hogy azonos elvrendszeren alapul.
Nem a szemléletmód “sajátosan nemzeti” – hanem az író helyzete.
A világ problémái áttekinthetőek Ugandából?
Hát Kaliforniából?
Gyanítom: innen mindkét nézőpontnál teljesebben rajzolódnak ki.
Magyarországon minden létező társadalmi rendszer megbukott, tisztánlátást zavaró területi sikerélményei nincsenek, nem tart megszállva semmilyen területet – viszont a válságot, a várható katasztrófa előszelét már érzi. Floridában még lehet gyanútlannak lenni – itt nemigen.
Nekünk ezt az előnyünket kell kihasználnunk, nem a kintről jövő regényeket utánoznunk.
Mert:
JELENLEG EGY KÖNYV ANGLIÁBAN EGYÁLTALÁN NEM UGYANOLYAN HELYET FOGLAL EL A TÁRSADALOMBAN, MINT ITT.
“igenis észre kéne már venni, hogy a határokon kívül is van élet.”
Ha nem látnánk, akkor is mondogatják ezt unos-untalan elegen, hogy észrevegyük.
A mondásod azonban a következőképpen értendő:
‘Vegyétek észre, hogy az általam rajongva tisztelt nyugat-európai és észak-amerikai kultúrkörben minden szép, jó és tökéletes, ott a kerítést is kolbászból fonják’.
Nem bezárkózásról van szó. Csupán pénz (meg hozzáállás) kérdése, ki mennyit akar külföldön kóvályogni. (Akinek meg pénze nincs, felejtse is el.)
De a magyar irodalom mégis “belföldi” kérdés.
A magyar SF is az. Minden “nemzetközisége” ellenére.
A külföldi kapcsolatok nem jelentenek nagyobb írói tehetséget.
A külföldi elismertségtől sem lesz jobb magyar író senki.
Annak idején Toldy Ferenc gúnyosan elemezte Döbi (Döbrentei Gábor) hülyeségét, aki az angol Bowring tolla által “nyalatta magát”, mert saját magát a legnagyobb élő magyar költőként aposztrofálta az angol író felé, aki – nyugatiakra nagyon is jellemző felületes tájékozottsággal – megírta a magyar irodalom leghaszontalanabb történetét.
2010. április 6., kedd - 2:44 du.
Nem megyek bele teoretikai vitákba. Annyit jegyeznék meg:
“Jelenleg nem két világrendszer létezik, hanem több, ”
És úgy gondolod, mi vagyunk az egyik, a Nyugat meg a másik? Erre próbáltam célozni.
“A mondásod azonban a következőképpen értendő:”
Már elnézést! Képzeld hozzá, hogy felcsattanok ezen. Én ezt egy szóval sem állítottam. De higgy amit jónak látsz, ezért nem szoktam én mostanság belemenni ilyen vitákba.
2010. április 6., kedd - 3:03 du.
Nem, ebből a nézőpontból mi ugyanahhoz a világrendszerhez tartozunk, oda gengszterváltottunk, mi vagyunk a Nyugat gondozatlan peremvidéke, selejtlerakásra szolgáló hátsó udvara. Ilyen értelemben nem is leszünk mások soha.
Legfeljebb teszünk róla…
OK, Gábor, hogy felcsattansz, de nagyjából EZT mondtad. Akkor is, ha nem ezt gondoltad.
Fejezd ki másképpen.
2010. április 6., kedd - 3:35 du.
Igen, szemétlerakó vagyunk, csak nem akarjuk észrevenni. Ne legyünk már olyan nagyon oda magunktól, elbaltáztunk egy évszázadot, ne várjunk mást. De ez már nem az SF-ről szól, úgy érzem.
2010. április 6., kedd - 4:11 du.
De arról is, mert az is a magyar kultúra része. és az itthoni SF problematikája szükségszerűen más kell, hogy legyen, mint pl. az amerikaié. Nem biztos, hogy ez nekünk hátrány.
Hogy mit és hogyan baltáztunk el, végképp nem ide tartozik.
2010. április 6., kedd - 5:53 du.
A következőkben meglehetősen nyers leszek, előre is bocsánat, régóta kikívánkozó gondolatok esetén nehéz visszafognom magam.
Peters!
).
Ezúttal szinte semmiben sem értek veled egyet, de csak néhány dolgot ragadok ki, a többit majd élőben, ha gondolod, Gyulán (majdnem Tarjánt írtam
“Lemaradásról – ha van – legfeljebb írástechnikai értelemben lehet (vagy lehetne) beszélni.”
Ez csak akkor igaz szerintem, ha elfogadjuk, hogy a tematika az utóbbi pár évben kezdett látványosan fejlődni, azokon túl ugyanis mi van alapvetően? Űropera/álSF/space fantasy/orvosi-thiller-álSF, silány űropera és még silányabb űropera, ezek pedig egy bizonyos kor (mondjuk 16-18 év) és túl sok jó – külföldi – írás után, hmm, nem szórakoztató. Legalábbis az olyan gyarló olvasónak, mint amilyen én vagyok. Nem véletlen, hogy a legtöbb magyar kiadványt még csak le sem veszem a polcról. Árulkodik a borító, az írói álnév, a stíl, amihez már volt szerencsém, a fülszöveg…
Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor fürödtem be külföldi SF-el, és egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor nem a magyarral.
Ha ez sznobizmus, akkor én büszkén vállalom, és ha elegen összegyűlünk, akár rajzolok is mondjuk egy “Külföldi SF sznob” plecsnit “A magyar SF sírásója” mellé.
Ez no offense, úgy általában mondom ezt, a net nyilvánosságának.
Mindezzel nem azt mondom, hogy minden, ami angolszász, fenékig tejfel, sőt.
“Csak annyira vagyunk bezárva, amennyire bezárkózunk.”
Ez egy nagyon lényeges és fontos gondolat, egy másik blogon azon megy a pörgés, hogy az SFblogok milyen belterjesekké váltak, meg hogy minden SF rajongó szánalmas íróvannabí, nos, ez is csak féligazság, ugyanakkor egy külön téma.
Viszont tényleg nehéz az SF maga emelte falait akár kívülről, akár belülről áttörni.
“Vajon milyen lehet egy kínai SF?”
Egyrészről fogalmunk sincs, másrészről, amit láttam belőle, tipikusan bezárkózott/izolált SF irodalom. És mint ilyen, fájdalmas, ugyanakkor jól mutatja, miért fontos, hogy magyar SF íróként naprakészek legyünk a külföldi fantasztikum legjavából.
Tessék:
http://rpg.hu/iras/mutat.php?cid=5346
Egyéni hangú magyar SF-et a magyarnak? Félek, teli lenne bennfentes utalásokkal a történelmünkre, a lemaradásunkra, ne adj’ Isten Trianonra… Részemről ezt a mainstream irodalomban is unom, beleértve a rendszerváltáson való kesergést.
Örülök, hogy legalább a magyar SF-ben nem tolják ezt állandóan a képembe. Ez lehet, hogy cinizmus, de szerintem inkább generációs szakadék. Egészen más problémák foglalkoztatnak, és nyilvánvalóan olvasás terén is eszerint válogatok.
Az SF a jövő irodalma, akkor itthon is legyen az, ez pedig azt jelenti, hogy nem nézhetünk a múltba, ellenben a világ a globalizáció felé mutat, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy nem tartunk lépést, hogy nem figyeljük más országok, különösen az angolszász SF irodalmat.
Különben úgy járunk, mint a kínaiak.
Képzeljétek el, hogy egy szép napon beállít valami külföldi magazin szerkesztője, hogy kelet-európai (magyar) SF novellákat válogatna (végül is, a Galaktika is megkereste a kínaiakat, nem?). Tessék, állítsa össze mindenki a maga tízes listáját szigorúan az utóbbi tíz év magyar SF novella terméséből, és közben tegye a szívére a kezét, melyik mérhető a legkedvesebb külföldi SF novellájához?
Mércének ajánlom mondjuk Bradbury Vakációját.
Világméretben kell gondolkozni, így tehát olvasni is. Szerintem.
2010. április 6., kedd - 8:09 du.
Jud!
Ha nem értesz egyet, de elmondod, az önmagában csak jó lehet. Ideje kibeszélnünk a dolgokat, mert sok lenyelt és félreköhögött dolog van SF-berkekben, amely “gyilkoló miazmákat lehell/Az új világban, mely körötte fejlik.”
“Ez csak akkor igaz szerintem, ha elfogadjuk, hogy a tematika az utóbbi pár évben kezdett látványosan fejlődni, azokon túl ugyanis mi van alapvetően? Űropera/álSF/space fantasy/orvosi-thiller-álSF, silány űropera és még silányabb űropera, ezek pedig egy bizonyos kor (mondjuk 16-18 év) és túl sok jó – külföldi – írás után, hmm, nem szórakoztató. Legalábbis az olyan gyarló olvasónak, mint amilyen én vagyok. Nem véletlen, hogy a legtöbb magyar kiadványt még csak le sem veszem a polcról. Árulkodik a borító, az írói álnév, a stíl, amihez már volt szerencsém, a fülszöveg…”
Ez semmit sem jelent, Jud, csak egyéni ízlést. Magam kortárs és korábbi magyar SF terén is találok szórakoztatót, nem is keveset. Az viszont lehet, hogy Te nálam több scifit olvasol, mert én igen sok más zsánert is kézbe veszek.
“Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor fürödtem be külföldi SF-el, és egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor nem a magyarral.”
Választás és ízlés kérdése. Általában végigolvasom, amit elkezdtem. Olyan nagyon sokszor nem fürödtem be SF-el. Hogy mi tetszett és mi nem; ebben nemigen lehet tendenciát találni sem a külföldi ellen, sem a javára – de nem is erről van szó.
A magyar SF több szempontból is kanonizálódik, ennek egyik negatív következménye, hogy vannak szerzők és művek, akikről, és amelyekről semmit sem tudunk – miközben ezerrel üvölti a fülünkbe a marketing a külföldit.
Erre példa F. Haggard kétkötetes Möbius Gyűrűje című könyve. Egyszer már írtam róla. Véleményem szerint több olyan írás is van benne, amelyeknek – novella illetve kisregény kategóriában – a Zsoldos-díjra jelölt művek között volna a helye.
Tőlem bármilyen plecsnit feltehetsz, Te Büszke Sznob. Nem vitatom, hogy sok jó külföldi SF van, csak a prekoncepciót rühellem, hogy “elevejobbakülföldi” illetve “elevejobbazangolszász”. Magam részéről szívesen olvasnék magyarul jó kortárs lengyel SF-et. Az egyik kollégámnak lengyel menyasszonya van, sokat mesél erről…
“egy másik blogon azon megy a pörgés, hogy az SFblogok milyen belterjesekké váltak, meg hogy minden SF rajongó szánalmas íróvannabí,”
??
Ez valami kamaszos vagdalkozás lehet, nem tudom mire célzol, nincs részem benne.
Az Sf-fal talán olyan téma, amiben egyetértünk. Nagyon sok embernek van a scifihez érzelmi viszonya, ráadásul – számomra némileg meglepő módon – sokkal többen utálják, mint amennyien szeretik. Éppen tegnap ilyenkor írta nekem egy írótársnő, hogy utálja a scifit, kivéve egy művet (amit meg is nevezett). Valakitől egyszer megkérdeztem, miért utálja. Nagyon érdekes választ adott:
“Utálom, mert egysíkú, nagyképű, tudálékos, szellemtelen, idegen, érdektelen és kozmopolita.”
Kínai témában tetten értél; ezt a Metagalaktikát ismerem, de nem nagyon tetszett. Viszont kínai ismerősök azt mesélték, otthon vannak nagyon népszerű SF-regényíróik. Amióta az űrbe szálltak, a zsáner népszerűsége növekszik.
“Félek, teli lenne bennfentes utalásokkal a történelmünkre, a lemaradásunkra, ne adj’ Isten Trianonra… ”
Nem feltétlenül, Judit. Madách Tragédiájában szinte alig van magyar utalás, mégis sajátosan magyar nézőpontú és magyar tematikájú mű. Ha van funkciója, lehet jól is csinálni, ha nincs, akkor valóban felesleges.
Nem a lerágott csontot kell csócsálni, új nézőpontokat kell találni.
Igazából attól félek, hogy nálunk SF terén a ‘külföldi’ önmagában fog értékként kanonizálódni. Akkor aztán jöhetnek hosszú tömött sorban a külföldi művek és tematikák silány utánzatai. Ha bekövetkezik, evakuálni kell a zsánerből jó messzire, mert többé esély sem marad rá, hogy valamennyire is épkézláb művet lehessen írni magyarul még egyszer az életben.
“Az SF a jövő irodalma, akkor itthon is legyen az, ez pedig azt jelenti, hogy nem nézhetünk a múltba, ellenben a világ a globalizáció felé mutat, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy nem tartunk lépést, hogy nem figyeljük más országok, különösen az angolszász SF irodalmat.”
Erről már beszéltem fentebb.
Normális Szerinted, hogy a magyar SF esetleg nem is ugatja a mai magyar problémákat? Esetleg a sorskérdéseket se? Ellenben angolszász kérdésfeltevéseket szajkóz?
“Különben úgy járunk, mint a kínaiak.”
Az jó lenne. A kínaiak ebben az évszázadban minden téren kenterbe verik és megelőzik majd az Általad rajongva tisztelt angolszász kultúrát.
“Mércének ajánlom mondjuk Bradbury Vakációját.”
Azért ott kint sem minden Bradbury, ami fénylik.
Ha már Bradbury, magam Vasi Szabó János barátom írásait tudom hozzá mérni – leginkább stílusában. Ha Bradbury ma élne és magyar lenne, ilyen kérdések foglalkoztatnák.
2010. április 6., kedd - 9:43 du.
Erre szokták mondani, hogy a suszter maradjon a kaptafánál…
Műszaki ember vagyok, nem irodalmár, tehát eleve hendikeppel indulok ebben a vitában.
Azért belevágok…
@SFinsider:
“Az SF tetszik, nem tetszik, alapvetően az USA-ban fogant műfaj (Gernsback, magazinok, nagy írók, kiadók), és ma is ők a meghatározók.”
Ezzel vitatkoznék. Az SF (itt most nem számít, ki fogalmazta meg ezt a NEVET) nem az USA-ban fogant. Európában. Az, hogy a gótikus regényből nőtt ki, most nem feszegetem. De az első modern értelemben vett SF a Frankenstein volt. Az pedig angol. Amikor ezt a könyvet Mary Shelley írta (1816-1818), az amerikaiak még azon törték a fejüket, hogy mennyivel menjenek nyugatabbra, és még hány indiánt nyírjanak ki. Az egyetlen valamire való, ehhez a zsánerhez közel sem lévő írójuk ebben az időben J.F. Cooper volt (Poe csak 1832-ben kezdte el…).
A zárójeledhez…
A magazinokkal, kiadókkal és nagy írókkal egyetértek. Ami Gernsbackot illeti. Ha van a modern irodalomban, és itt most a mainstreamet is ideértem tömeggyilkos, akkor ő az volt. Te nálam jóval képzettebb és műveltebb vagy irodalom terén. Nézz utána, ha nem hiszed el, hogy mit barmolt össze. Neki köszönhetjük azt, amit a “magasirodalom” képviselői vélnek és mondanak az SF -ről. Valamint, hogy sok helyen még MINDIG ifjúsági irodalomnak tartják.
Ami az amerikai piacra történő betörést illeti… Ilyen alig van. Az, hogy Zsivkovicsnak kiadták pár tíz- vagy százezer példányban a könyveit, az semmit sem jelent. Az amerikai átlagolvasónak (majdnem randát írtam) gőze sincs arról, ki ő. Az angol, tehát “angolszász író” Aldiss, Brunner számára gondot okozott ott ismertté lenni. Igazán ismertté…
Sztrugackijék, Lem még ennyit sem ért el.
Gondolod, hogy az amerikai átlagolvasó tudja ki Boris Vian? Vagy Jorge Luis Borges? Pedig ők csodás írói voltak ennek a zsánernek is…
Az irodalom a kultúra része. És mint ilyen, komolyan függ a használata, az ismertsége és hatása esetében az, hogy ki és hol műveli, kit, kiket tud megszólítani. Az angolszász SF azért világméretű és erejű, mert az amerikai kultúra rátelepedett az egész világra. Ennyi.
A magyar SF-ről majd ezután, ha marad idő és erőm folytatni…
Az sem ott kezdődött, ahol gondolják, és a mai magyar SF sokkal jobb annál, mint amit ezeken a felületeken zagyválnak róla össze.
2010. április 6., kedd - 9:45 du.
“Az viszont lehet, hogy Te nálam több scifit olvasol, mert én igen sok más zsánert is kézbe veszek.”
Biztosan nem, nagy mennyiségben nem is tudok SF-t olvasni, megfigyeltem, hogy időről időre megcsömörlöm tőle.
“Erre példa F. Haggard kétkötetes Möbius Gyűrűje című könyve. Egyszer már írtam róla. Véleményem szerint több olyan írás is van benne, amelyeknek – novella illetve kisregény kategóriában – a Zsoldos-díjra jelölt művek között volna a helye.”
És miért nincs ott? POD-kiadás?
“Akkor aztán jöhetnek hosszú tömött sorban a külföldi művek és tematikák silány utánzatai.”
De hát éppen ez van most is!
“Normális Szerinted, hogy a magyar SF esetleg nem is ugatja a mai magyar problémákat? Esetleg a sorskérdéseket se? Ellenben angolszász kérdésfeltevéseket szajkóz?”
Nem angolszász kérdésfeltevések, hanem alapvetően globális/általános emberi kérdésfeltevések, amelyek túlmutatnak a határokon, és jobb esetben korokon is.
“A kínaiak ebben az évszázadban minden téren kenterbe verik és megelőzik majd az Általad rajongva tisztelt angolszász kultúrát.”
Ha a 10. Meta volt az élvonal, akkor ezt egyrészt kétlem, másrészt legalább annyira riasztó ennek gondolata, mint az amerikanizálódás. Azt nem állítottam, hogy rajongva tisztelem, csak azt, hogy az angolszász élvonalat ismerni több mint érdemes. Persze, ott is kitermelődik a kötelező 99 % gagyi, szembesültem is ezzel, amikor az Agave 100-at olvastam, de hát az arról alkotott véleményem is csak ízlés dolga.
Bradbury tudtommal még él. Vasi Szabó János írásait nem ismerem, így a témáit sem, azt viszont tudom, hogy Bradbury nem ragad le önmaga felé forduló témáknál. És ha a mai magyar valóságot akarjuk SF-ben visszaadni, akkor félek, oda jutnánk. Ráadásul nem vagyok róla meggyőződve, hogy az SF eszközei egyáltalán erre alkalmasak. Megfigyeltem, hogy általában egyfajta politikai-alternatív történelmi szatírába megy át, ha ez a téma és eredetileg SF-ként indult.
Ettől meg – nem tehetek róla – kiráz a hideg.
2010. április 6., kedd - 9:53 du.
Kedves Lovagom!
Hozzászólásodat fegyverrel tisztelegve olvastam végig. Minden mondatoddal egyetértek!
2010. április 6., kedd - 9:55 du.
Jud!
“És ha a mai magyar valóságot akarjuk SF-ben visszaadni, akkor félek, oda jutnánk. Ráadásul nem vagyok róla meggyőződve, hogy az SF eszközei egyáltalán erre alkalmasak. Megfigyeltem, hogy általában egyfajta politikai-alternatív történelmi szatírába megy át, ha ez a téma és eredetileg SF-ként indult.
Ettől meg – nem tehetek róla – kiráz a hideg.”
Ez sajnos igaz, de még nem jelenti azt, hogy lehetetlen.
Aczél elvtárs érájában szokásba jött, hogy ilyenkor minden zsáner “egyfajta politikai-alternatív történelmi szatírába ment át”.
Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jót írni.
2010. április 6., kedd - 10:23 du.
Hát, nem is tudom, hogy egy ilyen magasröptű vitában helye lesz-e az én gyermeteg hozzászólásomnak, de azért megkockáztatom:
Minden irodalmi műfajban többre becsülöm a magyar alkotást, mint a külföldit, mert egész egyszerűen olyan húrokat képes bennem megpendíteni, amiket az “idegen” nem. Valahogy “enyémebbé” tud válni.
Nos, a irodalmi SF-fel is ez a helyzet.
Az üres ponyva pedig vagy szórakoztat, vagy untat, édes mindegy, hogy milyen nemzet gyermeke a szerző.
A kanonizált magyar SF számomra szinte oximoronnak tűnik, avagy egy új SF alapötletnek. Nehezen tudok ugyanis elképzelni még egy olyan műfajt, amire annyira jellemző lehetne a mondás, hogy: “senki nem lehet próféta a maga hazájában”, mint a Sf-re.
Ezt most zsigerből írtam, de el fogok töprengni azon, hogy miért érzem így.
2010. április 6., kedd - 10:25 du.
Juditti!
Teljesen egyetértünk! A hozzászólásod egyáltalán nem gyermeteg. Sőt!
2010. április 6., kedd - 10:50 du.
Én orosz vagyok, mert a Mester és Margaritát közelebb érzem magamhoz bármelyik magyar regénynél, legyen szó SF-ről vagy másról.
2010. április 6., kedd - 10:58 du.
Dehogy vagy orosz, az egy remek regény. Nagyon kevés olyan magyar művet tudok, ami nagyjából egy kategóriában mozog vele.
2010. április 7., szerda - 9:52 du.
Azért mondtam gyermetegnek a hozzászólásomat, mert a megfontolt eszmecserétekbe csupán az érzéseimből fakadó megjegyzést szúrtam közbe.
Acélpatkány! Ha te is úgy érzel, ahogy én, akkor orosz vagy.
2010. április 8., csütörtök - 5:54 de.
No! Van itt sf retorika! Most már csak kiváló hazai sf művek kellenek, olyan mint pl. a Diagnózis stb.stb.
2010. április 8., csütörtök - 8:19 de.
lnpeters: elolvasva a kommentjeidet, többször visszatérsz arra, hogy aki a legjobb angolszász műveket példaként állítja, az az angolszász kultúra ájult csodálója lenne. Ez nem túl elegáns torzítás, mert a kettő nem ugyanaz. Éppen attól érint meg mondjuk a Pörgés, hogy nem angolszász-kultúrspecifikus, hanem nekem épp úgy szól nekem is, magyarnak. (Beleértve persze azt is, hogy a mai magyar kultúra nem mentes az angolszász kultúrhatásoktól, és ez megkönnyíti a befogadásukat.)
Mint ahogy van különbség abban is, hogy a te olvasatodban a külföldieket emlegetők ÁLTALÁBAN a külföldieket teszik magasabbra a hazaival szemben, ami tényleg sznobizmus volna. Miközben többnyire arról van szó csupán, hogy a külföldiek KÖZÖTT jobb műveket találni, mint a magyarok között. Vagyis nem attól jobb, mert külföldi.
Jud: itt tölthetsz le ízelítőt Vasi Szabó Jánostól. Lehet, hogy a többi írása jobb, de itt – persze ízlések és pofonok – nem látok valami kiforrott nyelvhasználatot.
http://www.bookmania.eu/?p=ebook&b_id=58&PHPSESSID=1edef1dc4273bd422a9ac2f8e383180c
2010. április 8., csütörtök - 10:38 de.
Egyetértek Sezlonnyal.
Messze nem vagyok az angolszászok kritika nélküli csodálója, de attól még érdeklődöm, (ami egy anglicistánál valahogy természetes is). 
Való igaz az is, h olyan sok a hatás abból az irányból, hogy errefelé ma már egész könnyű ezeket a műveket megérteni, és nem nagyon kellenek a lábjegyzetek.
A magyar sci-fi könyveket sokan, akik egyébként olvasnak sci-fit is, azért nem veszik, mert nem jut el hozzájuk reklám (gazdasági ok) és/vagy emlékeznek bizonyos nagy tömegben kiadott, meglehetősen egyforma sci-fi és fantasy könyvekre, amik ifjúsági irodalomként még megállják a helyüket egy bizonyos olvasottsági szint alatt, de afölött már nem igen. (Így persze az esetleges remekműveket is nehéz észrevenni, ha egyáltalán megjelennek.)
Sok magyar sci-fit olvasok és sok szerzőt ismerek, tehát olvastam nagyon jó írásokat is, akadtak köztük kitűnőek is, de nem fogok sznobizmusból vagy hazafiasságból bármit megdicsérni, ami magyar.
Azok közé az olvasók közé tartozom, akik sokat olvasnak nem sci-fi könyveket is, jót és kevésbé jót egyaránt, így tehát a zsánerből is kilátok.
Nemrégiben viszont nagy bajban voltam, amikor egy rendkívül olvasott és a sci-fi iránt is érdeklődő barátnőmnek kellett volna hazai sci-fi könyveket ajánlanom. Gondolkodtam, gondolkodtam, és arra jutottam, hogy az általam az utóbbi években olvasott könyvek közül csak kevés üti meg a mércét.
2010. április 8., csütörtök - 5:46 du.
@fairylona…
Talán egy-két Zsoldos könyvet…
2010. április 8., csütörtök - 7:26 du.
Dzs. T. Á. Azért van néhány kiváló hazai SF-könyv.
2010. április 8., csütörtök - 7:40 du.
Sezlony!
A Pörgés valóban kitűnő példa. Olyat azonban nem mondtam, “hogy aki a legjobb angolszász műveket példaként állítja, az az angolszász kultúra ájult csodálója lenne” – mert ez így nem is igaz. Arról beszéltem, hogy nagyon veszélyes a folyvást dicsért “külföldi” (ami a “külföldit folyvást dicsérők szóhasználatában gyakorlatilag azt jelenti: ‘angolszász’) ELEVE történő kanonizálása.
Amit erre kaptam, “tudomásul kell venni, hogy a határon kívül is van élet” et cetera – helyenként nagyon hasonlított arra a hozzáállásra, amit kifogásoltam. Amit Te is kifogásolsz, ha ÁLTALÁBAN a külföldi elé helyezik a magyart.
Szóval sem vitattam, hogy sok jó külföldi mű van, eszembe’ sincs tagadni.
Azt sem jutna eszembe tagadni, hogy a hazánkba eljutó igényesebb külföldi könyvek magasabb színvonalat képviselnek, mint a hazai könyvek átlaga.
De nem ez a lényeg, Sezlony, egyáltalán nem erről szeretnék beszélni.
Amit állítok: A HAZAI VALÓSÁGON ALAPULÓ SF-TEMATIKA CSAK AKKOR LEHET JÓ, HA MEGMARAD HAZAINAK.
A magyar SF a magyar irodalmi kultúra része, és az is marad. Akkor is, ha esetleg – legyünk végtelenül optimisták – kijutna a világba, és ezzel az SF-világirodalom áramlatába, illetve más nyelvek SF-kultúrájába is bekerülne. Mást jelentene ott, mint itt.
Tehát: A hazai tematika nem követheti tematikusan egyetlen külföldi irodalom tematikáját sem, nem válhat epigonná. Éppen ezért sohasem sem MECHANIKUSAN összevethető egyetlen külföldi literatúra termékeivel sem.
Acélpatkány ezt – tehát a bejegyzésem alapját – vonta kétségbe, aztán a vita egy ideje egyre távolodik a témától.
2010. április 8., csütörtök - 8:01 du.
Fairylona!
Megismételném egyik mondatomat, ami lényegében válasz a hozzászólásodra:
“Az utóbbi évek néhány figyelemre méltó művet (is) produkáltak és remekművek általában egy irodalmi piramis csúcsán, számos különféle színvonalú alkotás társaságában jönnek létre.”
Ha van “kevés” ami a mércét megüti, akkor nincs baj. Jobb helyzetben sem lesz sokkal több – ez a dolog természete.
2010. április 8., csütörtök - 8:01 du.
Digitálisbúsképűlovag!
Igen, legfőképpen. De akad azért néhány más is. Néhány feltétlenül.
2010. április 8., csütörtök - 9:57 du.
Peters, van hát, pl. amit idéztem a Diagnózis! Régről meg egy halommal! (Nem ártana újra felfedezni őket, nemcsak a Zsoldost!)
De, ehhez Ti értetek igazán!
2010. április 8., csütörtök - 10:01 du.
Én is azt mondom, hogy van. Köszönöm a példát. Várok ilyet másoktól is. Magyar szerzőt kis hazánkban éltében csak ócsárolni illik, halála után szabad dicsérni. Ez a valóban veszélyes, ez a sznobizmus előszobája…
És undorító…
Ismerek olyan írót, aki kikötötte, hogy halála után a család egy sort se engedjen írni róla…
Akadnak valóban jó művek. Jó, a hozzászólóktól nem várom el, hogy önmagukat említsék, de mégis…
2010. április 8., csütörtök - 10:13 du.
Szerintem a sci-fi, ha az elfogadott meghatározással egyetértünk, mindenre használható. Lehet abszolúte globális témákat leszűkíteni itthoni környezetbe, és lehet nálunk tapasztalható problémákat nemzetközi szintre emelve kidolgozni. Ez csak témaválasztás kérdése egy írónál.
Az, viszont, hogy egy író milyen témákat dolgoz fel, szerintem elsősorban habitus és érdeklődési kör kérdése. Meg esetleg az olvasói elvárásoké.
A globalizáció emberi gondolkodásra gyakorolt hatása egyre nehezebbé teszi a tisztán nemzeti kulturális alkotások létrejöttét. Egy könyvet ugyanis nemcsak megírni kell, hanem el is kell olvasni. Az átlagolvasó pedig (tetszik, nem tetszik) döntően sznob. Ezt onnan tudom, hogy ismert írók könyveivel kínlódtam, aztán véletlenszerűen találkoztam más író, más könyvével, ami lenyűgözött. Azért, mert a történet és az előadói stílus elvarázsolt. A választásnak viszont a parttalanság elkerülése miatt valamilyen módon szelektívnek kell lennie.
A nemzeti kultúra védelme létfontosságú. De annak útja, aki ezen végig akar menni, hasonlít a Golgotához. Ezt kell egy írónak is vállalnia, ha nemzeti akar lenni. Ez pedig egyre nehezebb.
Kifejteni itt nem tudom, mert ehhez szűk egy internetes felület.
2010. április 8., csütörtök - 10:19 du.
Már a második olyan hozzászólásod, ami megörvendeztet. Szeretném, ha ezeket a gondolataidat esszé formájában publikálhatnám a scifi.hu-n.
2010. április 9., péntek - 5:48 de.
Egyetértek lovag urammal! Szívesen sorolnék többet, de bevallom, az elmúlt öt hat évben keveset tudtam olvasni,nemcsak sci fit!, “látatlanban” nem akarok dícsérni. Viszont egy fiatal író legújabb könyvét így “vakon” is megemlíteném: Markovics Botond Isten gépei címűt. Miért, ha nem olvastam? Mert arról a könyvről – mily meglepetés! – eddig csak jó kritikát olvastam, s az nyilván jelent valamit! (Mindenképpen el fogom olvasni, és van még “előzetesben” pár hazai szerző. De nagyon “csiga” vagyok, most fejeztem be Durell Alexandria négyesét – fél év alatt…)
2010. április 9., péntek - 5:54 de.
Nyugodtan olvasd is el, érdemes. Van még néhány író különféle korosztályokból, akik már tettek le valamit az asztalra.
Olyan is van, aki kevéssé ismert, olyan is, aki népszerűbb.
Úgy gondolom, nem kell szégyenkeznünk a magyar SF miatt.
Az itt-ott megnyilvánuló pöffeszkedő, lekicsinylő hangnemet a világon semmi nem indokolja. Van néhány honlap, ahol a magyar SF-et állandóan ócsárolják, a külföldivel szemben pedig a “nagy szent fenekedbe beleomlani vágyom” stílusú farkcsóváláson kívül más hangot nem ismernek.
2010. április 9., péntek - 8:01 de.
“Van néhány honlap, ahol a magyar SF-et állandóan ócsárolják, a külföldivel szemben pedig a “nagy szent fenekedbe beleomlani vágyom” stílusú farkcsóváláson kívül más hangot nem ismernek. ”
Kérlek, említs meg név szerint is ilyen honlapokat. Szépen kérlek.
2010. április 9., péntek - 8:13 de.
“Arról beszéltem, hogy nagyon veszélyes a folyvást dicsért “külföldi” (ami a “külföldit folyvást dicsérők szóhasználatában gyakorlatilag azt jelenti: ‘angolszász̵
ELEVE történő kanonizálása.”
Egyetértek, nem lehet eleve kanonizálni, mert nem a nemzetiség, hanem a minőség számít. Sajnos vagy nem, de odaát a legjobb írók jobbak, mint az itthoni legjobbak.
Ugyanakkor továbbra is tartom, hogy a szóhasználatba sok esetben te érzed bele ezt a fajta eleve kanonizálást. Nem hiszem pl., hogy acélpatkány vagy sfinsider ennyire leegyszerűsítené a dolgokat.
“A HAZAI VALÓSÁGON ALAPULÓ SF-TEMATIKA CSAK AKKOR LEHET JÓ, HA MEGMARAD HAZAINAK”
Itt szerintem kétfelé ágazik a dolog. Lehet “kozmopolita” módon írni, nem nemzetspecifikus kérdésekről, és ekkor a mű annyira lesz “hazai”, amennyire az írója látásmódja és tapasztalata azzá teszi. És lehet a hazai valóságról, minket érintő kérdésekről írni*. Azaz itt a hangnem és a téma is magyar. Egyik sem önmagától lesz jobb vagy rosszabb.
Sokat beszélgettünk arról Hackett úrral, hogy mondjuk Angliában előny vagy hátrány lenne az írásaink magyar vonatkozása. Lehet éppen érdekes egzotikum is (ahogy pl. Jeoff Ryman Levegője vagy The King’s Last Songja az nekünk, bár persze ez távolabbi kultúra), de ugyanilyen eséllyel érdektelen káeurópai regény is.
*engem pl. kifejezetten érdekel a rendszerváltás kérdéseinek körüljárása egy sf keretein belül. Nyilván nem ez lenne a fő téma (mert ez még nem indokolná az sf tematika választását), de jó játék lenne ezt is belegyúrni valamibe.
2010. április 9., péntek - 10:54 de.
Ahhoz minek sf stílus! Olvassatok Tar Sándor írásokat, keserűbb visszhangjai nem is lehetnének a rendszerváltásnak…
(Peters írta valamikor: vannak témák amik “sírva könyörögnek” az sf stíl után mert másmilyenben nem lehetne olyan erővel megjeleníteni a mondanivalót! Viszont “lerágott csontot” csak hogy legye olyan is a sf-en belül, vajon megéri?)
2010. április 9., péntek - 6:46 du.
lnpeters, olvastad A Sárkánymocsár Ura cimü könyvet, Czakó Gábortól?
2010. április 9., péntek - 6:47 du.
A többieket már meg sem merem kérdezni.
2010. április 9., péntek - 6:51 du.
sezlony :
“Egyetértek, nem lehet eleve kanonizálni, mert nem a nemzetiség, hanem a minőség számít.”
Ezt megbeszélhetnéd a Mónika Show nézőivel is. De ha nekik az tetszik…
2010. április 9., péntek - 7:24 du.
Jót mondtál nyuzga! Czakótól az “Eufémia” sem rossz könyv, csak kicsit elvontabb… Meg nem menjünk messzire, itt az sf blogon – épp nyuzga javaslatára – egy nagyon komoly regény formálódik a maga “fukoyama-katlanában”! Peterstől a Szőke nő! (egy kicsit “ütősebb” címmel, ez is klasszikus lehet majd!!)
2010. április 9., péntek - 8:46 du.
Gábor, ezt hiába kéred, ez itt nem a reklám helye.
2010. április 9., péntek - 8:47 du.
Sezlony, ez így teljesen korrekt. Tőled is szívesen vennék erről egy esszét.
2010. április 9., péntek - 8:52 du.
Dzsta! Nagyon sok olyan téma van még, ami talán sírva könyörög az SF feldolgozásért.
Érdemes lenne tanulmányt írni arról, mi minden vár még SF-íróra… irdatlanul sok olyan irodalmi toposz van, ami esetleg éppen a science fiction révén kerülhetne teljesen új megvilágításba.
Nem feltétlenül úgy, ahogy egyik ismerősöm teszi: klasszikus novellákat szhkájenszfiksönösít az illető…
Némelyik egyáltalán nem rossz; de mindig felismerhető az eredeti.
2010. április 9., péntek - 8:53 du.
Nyuzga, azt a könyvet még nem ismerem. A szerző némelyik írását kedvelem.
2010. április 9., péntek - 10:01 du.
Nyuzga, lehet, hogy mégis olvastam…
2010. április 10., szombat - 5:47 de.
Cordwainer Smith módszere volt ez egykor, de ő egy különleges tehetsége volt az angolszász sci fi-nek; még a nagy sf-szkeptikus Lemnek is bejöttek az írásai!! ( Néhány magyarul is megjelent noviját hadd sorolojam fel, a T. ifjabb rajongók figyelmét tán felkeltve… Patkány-sárkány játék, Az alfa-ralfa körút, Shayol, Elveszett C’Mell balladája)
Olyan klassziksokat dolgozott föl, mint a Részeg hajó és a Piroska és a farkas meséje…
2010. április 10., szombat - 1:22 du.
Nem akarnál esszét írni róla?
2010. április 10., szombat - 5:01 du.
Jééé….
Cordwainer Smith-ről írtak!!!
Te, jó Isten. Azt hittem, soha, senki sem fog erről a furcsa zseniről megemlékezni…
Imádtam a műveit. A Patkány-sárkány játék, az Alfa-Ralfa körút…csoda, baba történetek voltak.
No, látjátok, ilyen történeteknél nem számít a valóság. Tök mindegy, hogy valaha el lehet-e képzelni azt, amit leírt. Csak azt az irgalmatlan szellemi-lelki örömet, amit az olvasása jelent…
Istenem…micsoda szépséges délutáni visszaemlékezés ez…
2010. április 10., szombat - 5:05 du.
Ja, igen…
.
Macskaimádó ember vagyok. Azok közé tartozom, aki a macska felsőbbrendűségét nem vitatja, hanem simán elfogadja, és együtt él vele. Ettől szebb az élete. A Patkány-sárkány játék a macska-istenség csodálatos himnusza…
2010. április 10., szombat - 5:20 du.
Kedves lovag uram! Nem vagy egyedül! Bradbury mellett, először Smith novellái – és H. Kutneréi – jelezték számomra: ez bizony olvasható, remek irodalom!!! Örülök a “hasonszőrű” lelkeknek!!!
2010. április 10., szombat - 7:31 du.
Én pedig örülnék, ha Valamelyikőtök írna egy esszét Cordwainer Smith-ről.
2010. április 10., szombat - 8:22 du.
Nem lesz könnyű…
Sajnos, azon a néhány művén kívül, amit olvashattunk az elmúlt 3-4 évtizedben, nem sokat lehet róla összeszedni…
Persze, ha van valakinek valamilyen komoly monográfiája, amit nem ismerünk…
2010. április 10., szombat - 8:27 du.
Amerikában úgy tudom az Űr árvái és a fenn említett Részeg hajó novella válogatások jelentek meg tőle. Nem sok, de ezek mindegyike kis remekmű! (Ismétlem, az olyan “kákán is csomót kersők” szerint is, mint S. Lem…)
2010. április 10., szombat - 8:36 du.
Smith nagyon szerette a macskákat! Egyik visszatérő főhőse – emberré átalakított lény – C’Mell a “macskalány”, de az ő karaktere sablonoktól mentes, kitűnően megírt szerep volt!!!
2010. április 10., szombat - 8:41 du.
Tudom…
Az Alfa-Ralfa körút férfi hőse ezért vált meg oly` könnyen ember barátnőjétől…
2010. április 19., hétfő - 8:59 de.
Hahó, öregfiúk!
Elolvastam a Az Alfa-Ralfát, de a végét enyhén zavarosnak találom. Valamelyiktek kifejthetné, hogy mit és hogyan kellett volna értelmeznem attól a ponttól, ahol a főhős programozott szerelme “lezuhan” a magasból.
Most a csaj inkább leugrott, semhogy az az emberállat nő hozzáérjen, aki a megmentésükre érkezett?
És a főhős azért nem tett így, mert ő kicsit más volt, állatbarátabb (emberibb), hisz a tojásokat sem hagyta széttaposni?
És C’Mell ezért nem törte magát a másik nő megmentésén?
És a macskanő már nem csupán kötelességből cipelte a bugyijába… izé, biztonságba a főhőst?
És a főhős a meztelen, lánghajú macskalány miatt simán lemondott a “biztos” szerelméről?
És mindezzel arra akart utalni az író, hogy még a legapróbb izgalom is több értéket hordoz magában, mint egy előre kiszámított élet?
Vagy mi?
2010. április 21., szerda - 8:19 du.
“És mindezzel arra akart utalni az író, hogy még a legapróbb izgalom is több értéket hordoz magában, mint egy előre kiszámított élet?”
Nagyobbrészt erről van szó…
Azért másról is…
Most így fejből…, ha jól emlékszem Instrumentalitás a neve az uralkodó rétegnek. Bizonyos előre eltervelt konfliktusokkal kívánták az emberi társadalmat a tespedés és semmittevés okozta leépüléstől védeni?
Vagy valami hasonló gondolat van a háttérben…
2010. április 22., csütörtök - 9:09 de.
Vagyis ez ilyen erősen kamaszfiúknak szóló irodalom, ha jól értem.
2010. április 24., szombat - 9:15 du.
Janus arcú probléma…
… kamaszfiúk izgalmát növelő irodalom is lehet.
… esetleg arról is szólhat, hogy a fennálló és működő hatalomtól függ nemcsak a világképünk (mint most), nemcsak a céljaink (mint most), nemcsak a cselekedeteink (mint most), hanem ott még a csaknem teljes identitást meghatározó fizikai megjelenés (is).
Vigyázni kell… A mese csodálatos dolog, és a sci-fi nagy mesélői (mint) Cordwainer Smith, Van Vogt, Theodore Sturgeon… nagyon fontos dolgokat feszegettek…
Legfeljebb nem nagyon találkozott össze véleményük a felsőbbrendű társadalomelméleti és (hatalmi) koncepciókkal.
Óvatosan a kemény deklarációkkal…
Hazájukban ugyanolyan kemény cenzúra működött az alkotó művészet terén, mint nálunk anno…
A módszer volt kicsit más, habár ha ismeritek az 50-es évek USA-beli politikáját, felért majd`hogy`nem a miénkkel.
Erről azért nem tudni túl sokat, mert nem köztéma..
2010. május 10., hétfő - 9:17 du.
csak írtam, csak írtam a kommentet… és annyira felduzzadt, hogy inkább magamhoz duhajkodom vele
hamarosan…
2010. május 10., hétfő - 9:17 du.
OK, várom.
2010. május 10., hétfő - 11:12 du.
[...] Itt a vén muskétás beszél – Magyar SF-ről – húsvétkor [...]
2010. május 10., hétfő - 11:21 du.
kitettem
2010. május 11., kedd - 5:41 de.
OK, megnézem!
2010. május 11., kedd - 10:00 de.
[...] Onsai az aktuális sci-fi témákkal kapcsolatban indította be az eszmecserét, emellett Komaváry, Kánai, Judlorin és LNpeters is sokat írt a magyar sci-fi helyzetéről. SZS pedig a történetével kapcsolatban írt érdekességeket. [...]