Itt a vén muskétás beszél

Nem tudom, kit rejt az F. Haggard írói név; de úgy gondolom – ha a magyar SF-irodalomban egy kicsit is számít az irodalmi minőség – F. Haggard nevét hamarosan meg kell tanulnunk.

A Szerző természettudományos műveltségű, komoly filozófiai érdeklődésű ember lehet.
Clarke, Bradbury, Lem, Zsoldos Péter. Utóbbi elsősorban mint a Feladat vagy az Ellenpont szerzője.

A felsorolt írók lehettek leginkább hatással F. Haggard írói világképére – ha ezt egyáltalán számba lehet venni.

Egyetlen ismertetőt akartam írni – de az csak sommás elintézése volna a két kötetben található novelláknak és kisregényeknek.

Kisregénynek voltaképpen jobb híján nevezem ezeket a műveket; mert nagyjából félúton lehetnek a hosszabb novella és a kisregény között, műfajilag nehéz definiálni őket.

A kötet tartalmát olvasva feltűnik a szakavatott és tapasztalt szerkesztő fájó hiánya. A szertelenül hosszú mondatokat helyenként az Olvasó érdekében rövidre lehetne venni; a túlságosan terjedelmes bekezdéseket felezni, harmadolni -néhol negyedelni – kellene. Jó szerkesztő némelyik mű egyes részeit át is dolgoztatná. Leginkább azért, hogy lazítson, megkönnyítse az Olvasónak a cselekmény követését.
Szerkesztő tehát (gyakorlatilag) nincs. Az olvasottság azonban nem hiányzik – és a tehetség sem.  Helyenként nem könnyű olvasmány Haggard műve, valóságos miniesszéket rejt a szöveg, mint Thomas Mann-nál (vagy Lemnél?), de azt kel mondanom, ennek ellenére olvastatja magát. 

A két kötetben sorjázó művek témagazdagsága igen jelentős; a hagyományok SF-témaspektrum számos elemét érintik.
Úgy döntöttem, sorozatot írok F. Haggard kétkötetes, Möbius gyűrűje címet viselő gyűjteményéről. Abban a nem titkolt reményben, hátha addig másnak is kezébe akad a mű – nagyon kíváncsi lennék, mit gondolnak róla mások.

—–

Möbius gyűrűje

A címadó mű egyben a könyv nyitó írása is.
Időjáték, nemcsak a cselekmény, a poétika szintjén is. Közvetlen kapcsolat két különböző időben élő személy között a Möbius-szalag elve alapján. 

Még az eleve csavart szituáción is tovább csavar egyet a szerző a kettős időszerkezet alkalmazásával.

Egy ilyen kapcsolatban nyilvánvaló, hogy a fiatalabb van fölényben, aki a maga időtávlatából, a jövő szituációjából belelát a másik életébe. 

Van-e jogunk megváltoztatni a múltat (a történelmet); illetve jogunk lenne-e, ha egyszer megtehetnénk?

Az SF egyik ősi kérdése ez – talán valamikor gyakorlati probléma lesz belőle; de addigra az SF-irodalomnak meg kell adnia az autentikus választ. Ez az SF egyik nagy küldetése.

A tömegpusztító fegyverek gyártásának lehetőségeire is figyelmeztetett a korai SF; de akkor a társadalmi befolyása még ahhoz is túl kevés volt, hogy egyáltalán komolyan vegyék a problémát – aztán jött Hirosima és Nagaszaki…

Az SF egyik legfőbb küldetése: tudomány és társadalom, science és society, illetve a tudomány által külsőségeiben permanensen újjászervezett társadalom és az egyes ember direkt kölcsönhatásainak vizsgálata azon nézőpontokból, amelyeket a “magas” zászló alatt tartalékban tespedő irodalom általában elhanyagol. 

Ebben az értelemben véve F. Haggard  kisregénye nagyon is izgalmasan teszi fel kérdéseit.

A mondvacsinált scifinek egyáltalán nincs szüksége SF-díszletekre, azok nélkül valahogyan megél(het)ne, azokkal együtt teljesen hiteltelen.

A rossz scifi SF-kulisszákkal ruház fel valami banális primitívséget.

A gyenge scifi esetében vagy a science  maga is blődli; vagy éppenséggel abban kéjeleg – és nincsen benne egy fia fiction sem.

A jó scifi a science segítségével megteremti a szokatlan szituációt, és vizsgálja benne az embert. 

Vagy ad absurdum visz a saját világában már létező, vagy látens módon lappangó emberi problémákat.

F. Haggard műve eleget tesz ezen feltételeknek. 

Szabad-e beavatkoznunk a múltba? Szabad-e megmentenünk egy másik időotthonban élő barátunkat, ha ő nem akarja? Saját etikai elveinket szabad-e rákényszerítenünk egy másik téridő embereire a fejlődés elvére történő hivatkozással; illetve azzal visszaélve?

Bevallom, szívesen olvastam volna még tovább a történetet. A fülszöveg kissé félrevezetett, először azt hittem, egy szerteágazó cselekmény prológusát olvastam.

FEKETE HAJNAL

Rendkívül erőteljes írás a Sztrugackij testvérek tollára méltó témáról. 

Az űrhajó hatalmas fekete lyuk közelében leszáll egy aszteroidán.  Hogyan hat a tudatra a szokatlan helyzet. Milyenek vagyunk mi, emberek – akiket az űrhajósok képviselnek.

Milyen az a társadalom, amely képviselőit ilyen helyekre küldi.

Ezt az írást nagy örömmel látnám a Zsoldos Péter-díjra jelölt novellák között.

F. HAGGARD: Nöbius gyűrűje

Novumverlag Kiadó

2009.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Related posts:

1. Mesék – I. A varga gyűrűje

A bejegyzés kelte: 2009. december 23., szerda - 10:05 du., témája: Ismertet?. A bejegyzésre érkező hozzászólások hírcsatornája: RSS 2.0. Szólj hozzá Te is, vagy hivatkozz a bejegyzésre a saját oldaladról!