Ez már a demokrácia, vagy lesz még rosszabb is?

Nyugdíj előtt álló ismerősömre rájár a rúd. Panaszkodik is, de nem úgy, mint honfitársaink többsége - azaz terjengősen és unalmasan - hanem csípősen és szentenciózusan.

Fejtegetései a hétköznapi lét körül forognak:

“-Édes mindegy, egy közül választunk-e egyet, vagy kilenc közül; ha utána úgyse törődik velünk!”

“-A legkomiszabb rendszer is csupa szépet mond magáról; semmi más nem számít, csak az: lehet-e benne becsületes munkával boldogulni.”

“-Csak az a  jó rendszer, amelyik téged hagy élni, a rossz meg az, amelyik a külföldet támogatja.”

Nemrég a következők történtek vele:

Öt év óta először a hajnali vonattal felment a fővárosba. A Keletiben meglepődve tapasztalta, hogy sárga mellényes palik sorfala torlaszolja el az utat. Többen voltak, mint az utasok. Talán bombariadó van, és ezek a tűzszerészek? Nem, a jegyeket ellenőrizték.

Ismerősöm a fejét csóválta. Ilyet még nem látott.

———-

A munkahelyén két héten belül háromszor ellenőrizték mindenféle felülről szalasztott öltönyös tótumfaktumok; mindhárom inspekció tökéletesen értelmetlen volt, célja is csak annyi, hogy ürügyet kerestek a bírságolásra, meg hogy pénzt vehessenek ki ismerősöm és munkahelye zsebéből.

Ismerősöm hosszan elemezte az ellenőrök női felmenőinek erkölcseit…

———-

Másnap rájött, hogy korábban stabilnak tűnő kölcsönrészlete három év alatt közel háromszorosára puffadt.

——-

Néhány percig maga elé meredt, aztán rezignáltan megjegyezte:

“-Ez már a demokrácia, vagy lesz még rosszabb is?”

“Ez már a demokrácia, vagy lesz még rosszabb is?” - 8 megjegyzés

  1. Cross :

    Éppen ma állított meg egy boltban a biztonsági őr, hogy átkutassa a táskám.

    Néhány évvel ezelőtt - mikor még jól ment, és volt kocsim - a rendőrök rendszeresen így állítottak meg: “Mit dolgozik? Mennyi a fizetése?”

    A mélybe vezető út végtelen.

  2. lnpeters :

    Lassan már természetesnek érezzük a katasztrofális romlást. Egy idős ismerősöm, aki annak idején huszonévesen megjárta Recsket, azt mondta, kezd az ország egy nagy bazi Recskre emlékeztetni.

  3. szergely :

    :-) a nyugati pályaudvaron ketrecet csináltattak (1-9 vágány és 14-16 vágány) 3millióért, rögtön meg is birságolták őket 12millióra, mert eltorlaszolták ezzel a metró menekülő utvonalat… és ott is szoktak állni sárga mellényesek :-) ha épp van kedvem. akkor rázom nekik a ketrecet (grátiszt plusz!), hogy “Úúújjjjpeeeest!!!” :-) egyszer rám szóltak, hogy fejezzem be a cselekményt, mert rögzíti a kamera :-P persze, havi 22.000 Ft-os bérletbe belefér egy kis “rácsrázás” :-) szerintem

  4. lnpeters :

    Hát bele…

    Eléggé aggódom ezek miatt a dolgok miatt. Hallottátok, hogy a rendőrség a huszonöt milliárdos fejlesztésből csak ötöt kap, a többit be kell szednie - bírság formájában?

  5. Balin Feri :

    Ha boldogok akartok lenni gyertek at Romaniaba egy honapra. Majd meglassatok milyen az igazi demokracia ( ez csak alnev, az igazan megfelelo elnevezese ennek a rendszernek modern rabszolgasag) es nem panaszkodtok.
    Nallunk ketfele ember van : olyan aki dolgozik es ezert kikacagjak, na meg olyan aki emberkent szart sem er, de jo politikusnak, igy hat beultetik a parlamentbe es hatalmas fizetest kap.
    A demokracia alapveto torvenye az hogy bortonbe a helye annak aki egy kenyeret lop mert a gyerekei ehen halnak, ellenben akinek sikerull a kozvagyonbol ellopni egy par miliardot abbol allamelnok lessz.
    Nallunk minden vonatnak torvenyszeruen minimalisan ket ora kesese van, (habar annyiba kerul hogy sokszor olcsobb a repulojegy,) azonkivul az utazashoz hozza tartozik az izgulas is, soha nem lehet tudni melyik vonat szokik ki a vaganyrol, na meg azt sem hogy melyik szakaszon loptak el a ciganyok a sineket.

  6. lnpeters :

    Itt is nagyjából oda tartunk, a balkanizálódás tempója és mértéke ijesztő.

  7. szergely :

    Bocs, hogy ide kotyogok be :-) de reggel nagyon kiakadtam 2 híren:

    1) a német egymisták elözönlötték az osztrák egyetemeket! MERT?
    2008-ban bevezették a tandíjat, ami 135e Ft-nak megfelelő €/ szemeszter… és azt a német minimálbérből (ami 1248€ bruttó azaz 337e Ft bruttó/hó!!!) egyszerűen nem lehet kifizetni! Úgyhogy most “szeretik” az osztrákokat, mert náluk ingyen lehet tanulni… Hozzáteszem, nálunk 2005-ben volt a a költségtérítéses átlag tandíj 150e Ft / szemeszter :-P , most meg 180e vagy 200e? ebből is látszik, hogy “mi milyen jól élünk a németekhez képest” mert mi kifizetjük!!!

    2) ismét indul a vasutas “gördülő” sztrájk :-) hát ez “csodálatos”, én megértem a dolgozók aggodalmát, hogy esetleg leépítések lesznek náluk jövőre…
    de könyörgöm!!! eddig is megbízhatatlan volt a vasúti közlekedés! most akkor napi még plusz 2 - 2 órát idétlenkedjek, hogy valahogy be bírjak menni dolgozni??? aki nem tudja megoldani és nincs szabadsága, azt nyilván ki fogák rúgni!!! megint csak arra tudok gondolni, hogy amiért én még véletlenül betartom a jogállamunk szabályait, vagy épp nem élek vissza vele, azért engem mennyi hátrány ér!!! köteles vagyok bérletet fizetni, de a máv nem köteles elszállítani, ha épp … mikor éppen miért nem köteles, hiszen benne van az üzletszabályzatukban!!! :-(

    csak annyit tudok konklúzióként mondani, hogy finoma szólva elkeserítő a helyzet!
    figyelem vicc jö :-P
    - Lenin elvtárs, nincs szén, nincs víz a kazánban és a sínek is elfogytak, mit csináljunk most?
    - Szóval minden elfogyott elvtársak? A helyzetünk szinte elkeserítő? Remek! Akkor elvtársak itt meg is kezdhetjük építeni a szocializmust!!! :-)

  8. lnpeters :

    Elképesztő a legatyásodás mértéke, voltaképpen mi már megint a szocializmust építjük.

    Ami félelmetes: a most elvett-elrabolt-elzabrált dolgokat maguktól ugyan vissza nem adják, harcolni kell majd értük…

    Ha még lesz Magyarország…

    Mert az sem bizonyos…

Mondd el a véleményedet!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek