A Költészet Világnapján
Nem, nem tévedés. A Költészet Napja továbbra is április 11., ma a Költészet Világnapja van.
Mi a költészet:
Nicolai Hartmann szerint:
“A költészet az a művészet, amely az anyag legtágabb körével rendelkezik: minden a körébe tartozik, ami az emberi életet alkotja, történéseivel és konfliktusaival, cselekvéseivel és sorsaival együtt. Ezért tekintette egykor az idealizmus a költészetet a legmagasabb rendű művészetnek. Persze nem szabad elfelejteni, hogy másrészt ez az a művészet, amely a legkevésbé érzéki. Mert matériája a szó.”
Megfogalmazhatjuk egyszerűbben is: a költő a nyelv azon művésze, aki a legközvetlenebbül fejezi ki az emberi lényeget; ennélfogva igazi költészet az, ami mindig aktuális.
Nálunk különösen nagy jelentősége volt mindig is a költészetnek. Sokan írtak, és ma is sokan írnak verset magyarul.
Csak nem mindenki fut be.
————————————————–
A Hortobágy elvetélt költői
Káromkodás, fütyörészés mellett –
Amint a malomalján hevertek,
Ha jószág után nézni,
Vagy részeget támogatni
Nem kellett,
Talán valamit mégis énekeltek.
——————————
A hortobágyi elfojtott poézis
Talán valahol mégis megmaradt,
Azok a soha nem szavalt szavak
Lelkünk mélyén búsan nyekeregnek;
Áldozatot szednek,
Csak reménykedünk,
Hogy a költészetből kihátrált,
Elmenekült,
Elkergetett
Megvetett,
Szedett-vedett
Sosem-volt költők
Valahol valamit
Mégis versbe szedtek.
———————-
A magyarnál nagyobb szüksége költészetre nincs senkinek. A magyart mindig a csodák tartották meg, és a szükségszerűségek pusztították.
Létezik-e még magyar költészet?
Létezik bizony.
Van hivatásos költészet is, amatőr költészet is. Csak némileg kevert formában. Van hivatásos költő, aki üzletembernek profi, költőnek amatőr; és van gazdaságilag amatőr, versfaragó, aki költőnek igazi költő.
Kinek a pap, kinek a papné. Tessék választani. Van jó vers is, rossz vers is – kinek mi kell.
————————————-
Ha valamely korszakról a (politikavezérelt) történetírás túlságosan rózsaszín képet fest, és a költészet ezt nem támogatja, a költészetnek kell hinnünk.
A költészet mindig aktuális.
————————————————-
Nem mindig az a minőségi költészet, amit a korszak irodalompolitikája annak nyilvánít.
Nem mindig az a legnagyobb költő, aki mindenféle díjakat kap.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Szabolcska Mihály nevű magyar költő. Díjat kapott bőven. Dicshimnuszt is. Annyit, hogy talán nem is mindig tudta utána egy perc alatt szárazra dörzsölni a szemét.
De a kor igazi költészetét nem ő művelte.
Hanem Ady Endre.
——————————————
Néha esetleg a költészetben több irányzat is létezik, mint ahányat “hivatalosan” számba vesznek. Még az is előfordul, hogy a nem kanonizált irányzatok több jó verset és több jó költőt prezentálnak, mint a díjspílerek.
—————————————–
Ha bántják, ha vádolják a népet – akkor is a költő szavára kell hallgatni.
Mert mi bűnösnek valljuk, és gúnyoljuk magunkat, ha kell – de hogy azért legyünk bűnösök, hogy erre való hivatkozással a kamat- és profitszivattyú továbbra is teljes erőből szipolyozhasson bennünket, és csak olyan megoldások jöjjenek számításba, ahol ezek zavartalanul működnek – ha beledöglünk is…
Azt ne tűrjük el.
Nem tűrhetjük el.
Mert nem vagyunk bűnösök.
Mit is mond a legilletékesebb:
‘Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.”
Bűnösök vagyunk – de csak filozófiai értelemben. Akár a többi nép…
A gyengébbek kedvéért még egyszer:
“de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,”
Nem vagyunk bűnösök.
Akarjuk az életünket.
Akarjuk gyermekeink jövőjét.
Továbbra is szeretjük a magyar költészetet.
A Költészet Világnapján reméljük: száz év múlva is lesz élő magyar költészet Magyarországon.
No related posts.
2009. március 22., vasárnap - 9:16 de.
‘Gyertek szavak, gyertek csak ide,
hátha kisül egy sovány versike,
hogy legyen, ami lelkem megtöltse,
hogy csitulna kissé éhes görcse.
Mert pénz ma sincs. Ma is az kapja,
kinek van bátyja, anyja, apja,
bisznisze, rangja, káeftéje,
bácsikája és nénikéje.’
Több, mint tizenöt éve írtam ezeket az ügyetlen sorokat, amikor az anyagi gond hurokként szorult a torkomon. Én, személy szerint, úgy érzem, hogy számomra egy néhány rigmus, vers(?) megírása adta vissza az emberi önbecsülésem, hogy vagyok valaki, valamire való, még akkor is, ha társalmilag peremre szorultam.
Most, amikor a netem próbálom publikálni versikéimet, írásaimat, meglepődve tapasztalom, hogy milyen sok ember ír, és jól ír, egy olyan korszakban, amikor az olvasás kezd kimenni divatból, amikor eszement hajtásban élünk a mindennapi anyagiak előteremtéséért, amikor könyvre, versre évek óta nem jut, mert kell a gyermeknek cipő…
Költészet. Ott él mindegyikünkben a szépre való hajlam, a vágyakozás a harmóniára, az értékteremtés ösztöne. Nem mindenkinek van bátorsága megpróbálni. Nem mindenkinek egyformán éhes a lelke a szépre, és azt hiszi, hogy időpocsékolás a verselés.
De örömmel látom, hogy rengeteg ember van, akinek lételemévé vált egy pár sor, rigmus, vers megírása, és a mindennapi versolvasás.
LGT-ék valamikor azt énekelték, hogy: ‘A zene, a zene, a zene, a zene kell’, én meg átírom, és azt mondom, hogy kell a szép szó, kell a költészet, kell a vers, mert ez a legjobb orvosság minden lelki fájdalmunkra, ez a legfőbb menedék, ez az a sziget, ahol ismét embernek, igazán embernek érezhetjük magunkat.
És remélem, hogy egyre többen értik meg, hogy nem kell anyagi eszközökkel, pénzzel, arannyal, bankbetétekkel bizonyítsa az ő emberségét, nagyszerűségét.
Az ember önmagában nagyszerű.
Az ember csoda.
Az ember költészet.
2009. március 22., vasárnap - 9:22 de.
Anyám, én hüjjjje!
Hatszor átolvastam, és a lényeget szúrtam el.
Javítás: És remélem, hogy egyre több ember érti meg, hogy NEM KELL anyagi eszközökkel, pénzzel, arannyal, bankbetétekkel bizonyítsa az ő emberségét, nagyszerűségét.
2009. március 22., vasárnap - 11:21 de.
Már ki is javítottam! Köszönöm, Ilonkám; csodaszép, amit írtál!